Külföldről akarták volna lejáratni Pintér Sándort?

Külföldről akarták volna lejáratni Pintér Sándort?

Információink szerint részben kreált dokumentumokkal, részben a magyar nyilvánosság előtt már rég ismert történetekkel kellett volna lejáratnia szökése után Tanyi Györgynek egy külföldi sajtótájékoztatón Pintér Sándor belügyminisztert. A megbízó állítólag Pintér egyik régi „jóakarója”, Jakubinyi Róbert. Tanyit, aki ellen egy húsz éve végrehajtott gyilkossági kísérlet miatt folyik bírósági eljárás, és jelenleg is házi őrizetben van, ügyvédjének kellett volna rábeszélnie a szökésre. Erre próbálta meg rábírni az ügyvédet – előbb életveszélyes fenyegetéssel, majd húszmillió forintos kenőpénzzel – Jakubinyi Róbert, akinek neve egyebek között az egykor aktív titkosszolgákat is foglalkoztató Egymásért Egy-Másért Alapítvány ellen milliárdos csempészet és adócsalás gyanújával indult büntetőeljárásból vált ismertté.

Az enyhén szólva zavaros történetből bizonyosan csak annyi tudható, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda március 14-én Budapesten „közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és vesztegetés bírósági vagy hivatalos eljárásban” bűntettének megalapozott gyanújával őrizetbe vette Jakubinyit. A tulajdonában álló több ingatlanban is házkutatást tartottak, számítógépeket, laptopokat, merevlemezeket, SIM-kártyákat, pendrive-okat, CD-ket és a bűncselekményekkel vélhetően összefüggésbe hozható feljegyzéseket foglaltak le. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki Jakubinyit, aki az ügyvéddel történt találkozó tényét nem tagadta, azt azonban igen, hogy az ügyvédnőt megfenyegette volna, és pénzt ajánlott volna neki, hogy kövesse az utasításait. A rendőrök ezek után őrizetbe vették, és kérték előzetes letartóztatását. Erről pénteken dönt a bíróság. Hogy pontosan mivel és miért pont most akarták volna lejáratni Pintért, egyelőre rejtély. Bár az tény, hogy Jakubinyinak személyes oka is lehetett rá. Öt éve Pintér egy, a Népszabadságnak adott interjúban „a hazai szervezett bűnözés egyik legrégebben ismert vezetőjének” nevezte Jakubinyit. „A nyolcvanas évek elején még vizsgálóként hallgattam ki, az első hazai szervezett bűnözéshez köthető ügyben ő volt a szervező… El is ítélték” – mondta 2012-ben Pintér Sándor. Más kérdés, hogy később eltussolták az ügyét, és valakik még köztársasági elnöki kegyelmet is kijártak neki. „Kérem, ha valakit a Nemzetbiztonsági Hivatal támogat… Nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva sok mindent el lehetett intézni” – mondta erre a belügyminiszter.

Hírdetés

Nem tudni, hogy a régi titkosszolgálatok emberei vagy mások állnak-e a mostani akció mögött. Állítólag azt tervezték, hogy Tanyi leszereli magáról a házi őrizet szabályainak betartását garantáló nyomkövetőt, és Svájcba szökik. Ott egy ideig Jakubinyi ottani lakásában húzta volna meg magát, majd továbbutazott volna egy olyan országba, amellyel Magyarországnak nincs kiadatási egyezménye.

Útközben, vélhetően Svájcban kellett volna megtartania azt a sajtótájékoztatót, amelyen a nemzetközi média elé tárta volna „bizonyítékait” a magyar belügyminiszternek az egykori magyar és orosz alvilág prominenseivel lebonyolított állítólagos üzleteire.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 03. 17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »