Külföldre távozott a Kósa Lajost állítólag 1350 milliárd forint kezelésével megbízó nő

Külföldre távozott a Kósa Lajost állítólag 1350 milliárd forint kezelésével megbízó nő

Az interjúban a jogi képviselő leszögezte:

Kósa Lajos állításával szemben nincs eljárás a csengeri asszony ellen.

Ugyanakkor azt is elárulta, hogy ügyfelét szerdán kihallgatná a Nemzeti Nyomozó Iroda, ám az asszony

egészségügyi okok miatt külföldre utazott,

mielőtt megkaphatta volna az NNI idézését.

Az ügyvéd hangsúlyozta: amint védence visszatér Magyarországra, mindenben a hatóságok rendelkezésére állnak majd.

Helmeczy szerint egyébként Kósa Lajos “percenként mást mond” az ügyben, és képtelenebbnél képtelenebb magyarázatokkal áll elő, a politikus csalás miatti feljelentése pedig jogilag nem állja meg a helyét, mert szerinte Szabó Gáborné semmiféle kárt nem okozott a fideszes politikusnak.

Az ügyvéd hangsúlyozta: fölöttébb gyanús, hogy Kósa Lajos közjegyző előtt, közokiratban vállalta a hagyaték kezelését, most pedig azt próbálja bemesélni a közvéleménynek, hogy az a pénz nem is létezik. Végül feltette a költői kérdést:

ha ez tényleg így van, akkor miből akart a miniszter előbb felesége, majd édesanyja nevére 800 millió forintos ajándékozási szerződést kötni?

Rendőröket küldtek a Kósa ellen tüntetőkre

Kósa Lajos miniszter családjának egyik mátészalkai érdekeltségébe tartozó létesítmény előtt demonstráltak vasárnap az MSZP aktivistái, ám a rendőrök hamar véget vetettek az egyébként jogszerűen megrendezett tüntetésnek.„Ez egy pitiáner aljas kis megfélemlítés volt. Ahova nem tudnak kopaszokat küldeni, oda kivezénylik a rendőrséget.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »