Első pillantásra valóban kedvező képest fest a hazai munkanélküliség csökkenése, ebben azonban a statisztikai módszerváltás és a kormányzati foglalkoztatási rendszer átalakítása is besegített. A kormány az elmúlt napokban juttatta el minden háztartásba a legújabb propaganda füzetét, amelyben az is szerepel, hogy 2010 óta 700 ezer új munkahely létesült Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig tegnap publikálta a legfrissebb ezzel kapcsolatos adatait. A KSH szerint a foglalkoztatottság 4,4 millió főre emelkedett, miközben a munkanélküliség 4,4 százalékra csökkent a tavaly október-december közötti időszakban.
Az adatok azonban csalókák. A 2009-es, vagyis a második Orbán-kormány hatalomra kerülése előtti utolsó évben 3,78 millió foglalkoztatott volt hazánkban, vagyis 630 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint most. A gazdasági válság hatására, lényegében 2010-re érte el mélypontját a foglalkoztatottak száma, azonban ez csak egy átmeneti visszaesés eredménye. A cégek a pénzügyi krízisre, vagyis arra, hogy átmenetileg csökken az általa gyártott termékek, vagy nyújtott szolgáltatások iránti kereslet, létszámleépítéssel reagálnak. Amint enyhül a válság, a korábban megszüntetett állásokat újranyitják, vagyis a kormány lényegében a legrosszabb, de átmeneti időszaknak számító 2010-es esztendő adataihoz méri a 700 ezres munkahely-bővülést. A számokkal való játéknak tekinthető az is, hogy a 2011-es munkaerőpiaci reformot megelőzően éves átlagban 30-50 ezer közmunkást tartottak nyilván, nagy részük nyári szezonális munkát vállalt. A kabinet azonban „állandósította” a közfoglalkoztatást, vagyis aki közmunkásként van besorolva, lényegében nem számít munkanélkülinek, hiszen télen is „munkát kapott az államtól. A KSH legfrissebb adatai szerint számuk hat év alatt megötszöröződött és tavaly év végén 218 ezer főre emelkedett. Ha a közmunkásokat hozzáadjuk a munkanélküliek táborához, akkor a munkanélküliségi ráta jelenleg 8,8 százalékon áll. Ez kétszer akkora arányszám, mint ami statisztikai hivatal adataiban fellelhető. A közmunkások lényegében olyan munkanélküliek, akik segély helyett munkabért kapnak az önkormányzat vagy az állami szervek által kijelölt közösségi munka elvégzése után, ami nem számít valósi, piaci alapú munkahelynek. Tovább torzítja a statisztikákat a külföldön munkát vállaló honfitársaink. A KSH adatsorában ők a külföldi telephelyen dolgozók között szerepelnek. A hivatalos adatok szerint 116 ezren vannak, a valódi arányuk azonban ennél sokkal nagyobb, egyes becslések szerint számuk elérheti a 350-500 ezer főt.
A statisztikák szerint a munkanélküliekből lett közmunkások és a külföldön foglalkoztatott honfitársaink járultak hozzá leginkább ahhoz, hogy ilyen nagy ütemben csökkent a hazai munkanélküliség. Ezt azonban aligha lehet „sikeres” kormányzati tevékenységként aposztrofálni. A portfolio.hu egyik korábbi elemzése szerint azért nehéz a külföldön dolgozókat arányát megmérni, mert sokkal nehezebben érik el a felmérést készítők, mivel még ha van is magyarországi lakhelyük, idejük nagy részét a határon túl töltik. A közmunkaprogram esetében pedig nem lehet piaci álláshelyről beszélni, hiszen a költségvetés finanszírozza – a munkanélküli segélyhez hasonlóan – a közfoglalkoztatottak igen alacsony járandóságát, ami alig haladja meg a 80 ezer forintot havonta. A szakportál szerint az állam 2010 és 2016 között összességében több mint 1300 milliárd forintot áldozott a közfoglalkoztatási programokra, ehhez idén további 325 milliárd forint áll a költségvetés rendelkezésére. A portfolio.hu számítása szerint az elmúlt hat évben a piaci alapú álláshelybővülés mintegy 280 ezer főre tehető csupán.
Az alacsony bérek miatt külföldre távozott magyar munkavállalók száma eközben olyan kritikus szintet ért el, hogy komoly munkaerőhiány alakult ki egyes ágazatokban. Ma már ott tart a magyar feldolgozóipar az Európai Bizottság legújabb felmérése szerint, hogy 80 százalékban a munkaerőhiány számít a termelést korlátozó tényezőnek. Romániában ugyanez 10, Szlovákiában 20, Lengyelországban és Csehországban pedig 30 százalékos, vagyis aligha lehet közép-kelet-európai sajátosságnak tekinteni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 31.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
