Kulcsszerepben tűnt fel ismét a háború elején szétvert orosz elitalakulat

Kulcsszerepben tűnt fel ismét a háború elején szétvert orosz elitalakulat

Igaz, még nem a régi erősségében.

A brit hírszerzés napi jelentése szerint az orosz haderő 1-es számú gárda-harckocsihadtestje részt vesz a luhanszki Szvatove település védelmében. Ez az elitalakulatnak számító katonai formáció súlyos vereségeket szenvedett a háború korábbi szakaszában, többek közt a harkivi visszavonulás során. Az orosz hadvezetés mozgósított tartalékosokkal erősítette meg a hadtestet, de még mindig a jóváhagyott, 25 ezres létszám alatti feltöltöttséggel működik – írta a Portfolio.

Oroszország 60 kilométeres, csaknem összefüggő védvonalat – lövészárokrendszert – épített ki Szavatove és az orosz határ közötti szakaszon. A védvonal működőképessége és hatékonysága egyelőre kérdéses a jelentés szerint.

Szvatove a luhanszki terület egyik jelentős regionális központja, és a brit hírszerzési jelentésekből már korábban kiviláglott, hogy politikailag is kiemelt fontosságú célpontot jelent Moszkva számára. Korábban gond volt itt a lőszerek és a szakképzett személyzet súlyos hiánya.

Szvatove zöld nyíllal jelölve (Forrás: liveuamap)
Szvatove zöld nyíllal jelölve – interaktív térképért kattintson a képre vagy ide. (Forrás: liveuamap)

(A nyitókép illusztráció.)

Hírdetés

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(“y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(“uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Nyitókép: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »