Kulcsfontosságú meccs vár ma este női kéziseinkre Románia ellen

Kulcsfontosságú meccs vár ma este női kéziseinkre Románia ellen

A magyar női kézi-válogatott Rotterdamban Románia ellen kezdi meg középdöntős szereplését a vb-n, amely összecsapás kulcsfontosságú a negyeddöntőbe jutás szempontjából. A találkozót, amely 18 órakor kezdődik, az M4 Sport élőben közvetíti.

Legutóbb a tavalyi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjében találkozott egymással a magyar és a román csapat. Akkor Debrecenben rendezték azt a mérkőzést, ahova bár rengeteg román szurkoló érkezett buzdítani csapatát, a magyar közönség zajos többségben volt. Most is hasonló ellenfelünk hollandiai támogatottsága, de a magyar csapat is erőt meríthet a már ’s-Hertogenbosch-ba is szép számmal kilátogató magyar közönségből.

Az egyik legnagyobb múltra, 102 egymás elleni mérkőzésre visszatekintő párosítás ez, amelyből 59-szer nyertek a mieink, 9 döntetlen mellett 34 román győzelem született. Tétmérkőzéseken hasonlóan a mieink irányába dől a mérleg, 29 mérkőzésből 19 győzelemmel. Az utóbbi három évben háromszor is szembenézett egymással a két együttes. Ez idő alatt ellenfelünk kerete nagy átalakuláson, erőteljes fiatalításon ment keresztül, illetve nemrégiben edzőváltás is történt riválisunk kispadján. Ez hozott újabb változásokat, nemcsak a keretben, hanem játékstílusban is. Emellett persze nem évül el, hogy legutóbb a számunkra bronzérmet hozó Eb-n magabiztosan, 8 góllal nyert válogatottunk, míg előtte a felkészülési mérkőzésen 9, azt megelőzően 2022-ben pedig két góllal nyert nemzeti együttesünk.

A világbajnokságon a csoportkörben Japánt négy találattal múlta felül a román alakulat, míg a tavalyi Eb-n ezüstérmet szerző Dániától 8 góllal kapott ki – a szünetben csak 3 gólos volt a különbség. A magyar csapat számára kevésbé éles találkozókkal, így kevésbé éles formában indult a torna, ám a középdöntőben már épp itt az ideje egy fokozattal feljebb kapcsolni, hiszen a világbajnokságra kitűzött célokat is tekintve már ez a találkozó eldöntheti, hogy női válogatottunk bejut-e a legjobb nyolc közé.

Papp Nikoletta: Ezeket a meccseket vártuk igazán, amelyek most következnek

„Nagyon készülünk, igazán ezeket a meccseket vártuk, amik most következnek. A románok nagyon színes játékot játszanak, mindenre fel kell készülnünk, hiszen nagyon nagy lövőerővel rendelkeznek, nagyon jól egy-egyeznek, lesz feladatunk”

mondta el az M4 Sportnak Papp Nikoletta, a magyar együttes jobbátlövője.

Úgy véli, az ellenfélnek nagy lendületet adott, hogy váltás volt a válogatott kispadján, lendületesebb a játékuk a tavalyihoz képest, így a tavalyi Eb-hez képest nehéz meccsre számít. A tavalyi kontinensvetélkedőn Debrecenben 37-29-re tudott nyerni Golovin Vlagyimir együttese, amely a torna végén bronzérmet szerzett.

Hírdetés

„Vannak nagy erejű átlövőik, figyelni kell rá, hogy ne kapják el a fonalat, ne kapjunk átlövés gólokat mert ha nagyon meg kell nyitni a védekezésünket, van egy nagyon jó beállójuk is. A védekezésben meg kell lenni a mélységnek, a távolságoknak, hogy egy valaki mindig a beállóval foglalkozzon, a többiek meg kiérjenek az átlövőkre”

összegzett azzal kapcsolatban, elsősorban mire kell figyelni a szerdai mérkőzésen.

Elismerte, ezt nem tudták megoldani Svájc ellen, kaptak egy-két átlövés gólt, ezért néha indokolatlanul elkezdtek fellépkedni  és ez okozta a zűrzavart az csoportkör utolsó meccsének első félidejében.

„Ezekből mindig tudunk tanulni, próbálunk mindent átbeszélni a következő mérkőzésre, remélem, ezeket a hibákat már nem követjük el. Ezeket a meccseket jobban vártuk, az ilyen találkozókon más hőfokon is kezdünk, remélem már az elején mindenki száz százalékon fog égni„.

Mivel román klubcsapatban játszik, számára még érdekesebb lesz a találkozó, ráadásul az ellenfél kapusa klubjában a csapattársa.

„Támadásban figyelnünk kell a kapusra mert sokat tud hozzá tenni a csapatukhoz, nem szabad elhamarkodottan lőni, ütemet kell fogni rajta, de a védekezés lesz a kulcsa ennek a mérkőzésnek”

összegzett Papp, aki szerint nyugodtak. a tavalyi sikerekből is próbálnak építkezni és mentálisan is erősebbek a pár évvel ezelőtti énjükhöz képest.

mksz.hu, m4sport.hu

Nyitókép forrása: mksz.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »