Ukrajna apostoli nunciusa, Visvaldas Kulbokas a kijevi nunciatúrán fogadta az Agensir olasz katolikus hírügynökség riporterét, akivel a békemisszióról, a foglyok szabadon bocsátásáról, Oroszországba deportált ukrán gyermekek hazahozatalára tett erőfeszítésekről beszélgetett.
– Hogyan zajlik az élet a hétköznapokban?
– Minden éjszakát és minden napot úgy élünk meg, mintha csak az a pillanat létezne, mert a helyzet bizonytalan. Soha nem tudhatjuk, hogy a holnap ugyanolyan lesz-e, mint a tegnap. Attól függ, hogy hány rakétát lőnek ki, hány drón esik a városra. Nem biztos, hogy a dolgok úgy történnek, ahogyan elterveztük. Ott van a bizonytalanság érzése, már két éve mindenki együtt él ezzel.
– Idén nagy újdonság, hogy a karácsonyt a görögkatolikus egyház most először nem január 7-én, hanem december 25-én fogja ünnepelni. Milyen jel ez?
– Nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget a dátumnak. Mindenesetre annak a jele, hogy külsőleg is egységben vagyunk.
– Vasárnap Kijevben az ukrán foglyok hozzátartozói és barátai ismét a szabadon bocsátásukért tüntettek, követelve, hogy tegyenek még több erőfeszítést a hazahozataluk érdekében. De konkrétan mit tehet értük a szentszéki diplomácia?
– Ez egy hatalmas probléma. Mindennap, amikor reggel misét mondok, a szenvedőkért ajánlom fel a személyes imámat. Nagyon sokan vannak. Ráadásul nemcsak a katonák vannak fogságban, hanem sok civil is, és ez hatalmas probléma. Köztük van a két Berdjanszkban fogságba esett redemptorista görögkatolikus pap, akik több mint egy éve fogságban vannak. Kapcsolatban állok a foglyok rokonainak egyesületeivel, akik elmondják, milyen nagy szenvedést élnek át. Az általuk elmesélt történetek borzalmasak. A családok azt sem tudják róluk, hogy hol vannak, életben vannak-e még. A foglyoknak nincs ivóvizük. Nem is beszélve az élelemről, a rossz bánásmódról és a körülményekről, amelyek között kénytelenek élni, és még sok minden másról. Pontosan ez az a terület, a foglyok, a gyerekek és a humanitárius segítségnyújtás területe, ahol Ferenc pápa elsősorban cselekedni akar és ahol kitartóan tevékenykedik egyrészt azzal, hogy beszél róla, felhívja rá a figyelmet, másrészt pedig azzal, hogy továbbítja ezeket a kéréseket az illetékes hatóságoknak. Eddig sajnos nagyon kevés eredménnyel. De ez nem jelenti azt, hogy abbahagyhatjuk ezt a tevékenységet, mert hívők vagyunk, és mert nincs jogunk tehetetlenül széttárni a kezünket. Az emberek szíve mindig megváltozhat. Még azoknak a szíve is, akik oly sok gonoszságért felelősek. Nem tudjuk, hogy mikor, de tudjuk, hogy ha szüntelenül kopogtatunk az ajtókon, egy nap ezek az ajtók ki fognak nyílni. Ezt annál is inkább hisszük, mert hívő emberek vagyunk, és a konkrét tevékenység mellett Isten kegyelmében, az imádságban is bízunk.
– Nemrégiben az Orosz Föderáció elnökségének gyermekjogi biztosa, Maria Lvova-Belova ismertetett egy jelentést, amelyből kiderül, hogy néhány kiskorút sikerült azonosítani. Vajon ez azt jelenti, hogy a deportált ukrán gyermekek ügyében is történik valami?
– Valami megmozdult, abban az értelemben, hogy vannak minimális eredmények. Ez ráébreszt bennünket arra, hogy mindig jobb tenni valamit, mint semmit sem tenni. Ezenkívül információink vannak néhány javaslatról is azzal kapcsolatban, milyen módon folyjon ez a munka. Bár kis lépés ez, de mindenképpen egy lépés, mert abban a nehéz helyzetben, amelyben vagyunk, mindent meg kell próbálnunk.
– Ön hogyan látja a helyzetet most, amikor – legalábbis a közvélemény szemében – úgy tűnik, hogy a béke lehetetlen? Két évvel a háború kezdete után optimistább vagy pesszimistább?
– Nem engedhetem meg magamnak, hogy véleményt mondjak vagy feltevésekkel éljek, azért sem, mert a háborús helyzet mai állása szerint biztos pontok nélkül próbálunk tájékozódni, napról napra élünk, és ezért nehéz átfogó megállapításokat tenni. Az biztos, hogy minél tovább tart a háború, az eltelt idő annál nehezebbé teszi a kommunikációt, mert lerombolja a kommmunikációs csatornákat, sok mindent lerombol, és a szíveket is bezárja. Másrészt a szenvedés is növekszik, de paradox módon ez arra is késztet, hogy keressük a háborúból kivezető utat. Személyes véleményem egyre inkább azon alapul, amit az Ószövetség prófétái mondtak, nevezetesen, hogy nem bízhatunk emberi hatalmakban, hanem Istenben, aki igazságosságot, tiszteletet és békét hirdet. Ezért én személy szerint sokkal inkább hiszek abban a békekeresésben, amivel az egyházak és vallások próbálkoznak.
– Miben áll Ferenc pápa ereje?
– A pápa erejét a hit adja. A hit azt jelenti, hogy még akkor is, amikor az egész világ nemet mond, a pápa próbálkozik, és nem hagyja abba a próbálkozást. De a hit mellett kell egy jó adag emberi jellemesség is. Az imádságnak is kitartónak kell lennie, mert Isten számára minden imánk új, még akkor is, ha mindig ugyanazt mondjuk, mindennap. Isten számára minden ima új. Ez a pápa és az Egyház ereje.
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás és fotó: Agensir
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
