Kubai U-bootot találtak a Dunában

Kubai U-bootot találtak a Dunában

Szenzációs felfedezést jelentett be a Horvát Tengerészeti Minisztérium hétfő este: az SMS Tegetthoffot kísérő, eddig elfeledett, havannai felségjelzésű U-bootot találtak Eszéktől 25 km-re északkeletre, Kiskőszegnél (Batina), a Dunában.

„Éppen éjszakai horgászatra indultunk, amikor egy megmagyarázhatatlanul hosszú tárgy sziluettjére lettünk figyelmesek az egyik barátommal. Először azt hittük, bálna, és csak akkor láttuk, hogy valami hajó lehet, amikor közelebb merészkedtünk hozzá. Szóhoz sem tudtunk jutni” – idézte az U-bootot másodmagával felfedező 59 éves Stjepan Radić polai lakost a Vecernji list című zágrábi napilap.

A Vecernji list beszámolója szerint a férfi azonnal értesítette a hatóságokat a nem mindennapi felfedezésről. Az Eszék-Baranya megyei Régészeti Tanács szakemberei még a múlt héten felvették a kapcsolatot a Horvát Tengerészeti Minisztériummal, amelynek régészei csütörtökön kezdték meg a roncs állapotának felmérését. „Már az előzetes vizsgálatok során arra az eredményre jutottunk, hogy egy 1. világháborús tengeralattjárót sikerült felfedezni” – nyilatkozta a tárca örökségvédelmi osztályának vezetője, Luka Modrić.

Hírdetés

A minisztérium régészei három napig vizsgálták a tengeralattjárót, amelyről kiderült, hogy az SMS Tegetthoffot kísérte az első világháború nagy részében. Az SMS Tegetthoffot Wilhelm von Tegetthoffról, az Osztrák-Magyar Monarchia admirálisáról, osztrák császári-királyi tengernagyról nevezték el, 1912. március 21-én bocsátották vízre és 1913. július 14-én állt hadrendbe, a háború után az olasz haditengerészethez került, majd 1924-25-ben La Spezia-ban lebontották.

Az U-boot nem elhanyagolható szerepet töltött be a világháborúban, mivel a feljegyzések szerint az SMS Tegetthoff mellett 1915. május 24-én részt vett Ancona bombázásában is. A zágrábi és bécsi levéltári kutatások során azóta kiderült, hogy a korszakban vaskoporsó névvel illetett tengeri jármű egy havannai hajógyárban készült, 1915. február 1-jén állt hadrendbe, s még az első világháború vége előtt – eddig tisztázatlan okokból – elsüllyedt, a kubai legénység azonban szerencsésen ki tudott úszni a partra.

A Zágrábi Egyetem víz alatti régészeti intézetének vezetője, Toni Kukoč professzor szerint a megmaradt lépcsőzetes toronynál azonosított spanyol nyelvű felirat egyértelműen arra utal, hogy – bármennyire hihetetlennek is tűnjön – egy, a Monarchia szolgálatába szegődött kubai U-bootról lehet szó. „Úgy néz ki, hogy a történészek által egyöntetűen kétséges eredetűnek vélt feljegyzések mégis igazak, s valóban létezett a kubai U-boot, amelynek roncsát csak most, 100 évvel az elsüllyedése után találták meg” – nyilatkozta a neves szakember.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »