A nemzetközi trendeket követve Kubában is csináltak széleskörű genetikai vizsgálatot a lakosságról, a fő adatsor itt látható, azaz százalékosan a lakosság genetikai összetétele európai – afrikai – indián – ázsiai megoszlás szerint:
Ami érdekes: az alacsony néger arány, miközben Kuba spanyol gyarmati státusza alatt (1492-1898), az 1542-1867 közti időszakban folyamatos volt a rabszolgák beáramlása a szigetre. Annyira, hogy valójában sokkal több néger rabszolga lett behozva, mint amennyi szabad fehér vándorolt be. Összesen kb. 800 ezer rabszolga lett beszállítva, míg ennek legfeljebb a fele mennyiségben lehetett fehér bevándorló. Ehhez képes az alig 20 % afrikai gén nagyon kevésnek tűnik.
A magyarázat a történelem. Egyrészt a néger férfiak számára a gyereknemzés sokkal korlátozottabb volt, ez csak az ország keleti részén volt jellemző, ahol hatalmas cukornád telepek működtek (ma is működnek), itt a földesurak még támogatták is a rabszolgák egymás közti szaporodását, hiszen a született gyerekek automatikusan az ő rabszolgáik lettek. Máshol ez nemkívánatos volt, ott inkább a fehér férfi + néger nő kapcsolat fordult elő. Így ma az adatok szerint a kubaiak 39 %-ának van legalább 1 néger női őse, míg alig 17 %-nak van legalább 1 néger férfi őse.
A helyzet máig szemmel látható Kubában: amikor az ember halad nyugatról keletre a szigeten, egyre “sötétebb” a bőrszín. Kivétel persze maga Havanna, a jelentős belső migráció miatt, de egyébként Kuba nyugati részén – Havannát leszámítva – alig van néger, s kevert is kevés van, míg a keleti részeken meg a négerek többségben vannak, s kevés a fehér.
Természetesen a nőhiány is közrejátszott: a gyarmatosítás első 2 évszázadában, nagyjából a XVII. sz. végéig az átlagos fehér bevándorló szegény, fiatal, egyedülálló férfi volt Andalúziából, aki nem tudott magának hasonló nőt találni, így maradtak a rabszolganők.
Ez a kapcsolat mindkét félnek előnyös volt. A spanyol törvények sajátosak voltak, az “egy csepp vér” elvén álltak, de pont fordítva, mint az angol gyarmatokon. Azaz a rabszolga státusz öröklődéséhez 2 rabszolga szülő kellett, 1 nem volt elegendő, a vegyes házasságból született gyerek szabad lett. Így a rabszolga anya elégedett lehetett: legalább a gyereke szabad lehet, ha ő nem, azaz a szegény fehér férfivel hasznos összejönni, mert valamit mégis tud adni.
A vicc az, hogy bár nincs rabszolgaság 150 éve, ennek emléke máig létezik Kubában a népi gondolkodásban. Ha egy kapcsolatban fehér és nem-fehér fél van, akkor azt mondják a nem-fehérnek, hogy “bravó, javítod a fajt”. S máig van olyan, hogy a néger vagy kevert nővel kapcsolatban álló fehér férfi rendben lévőnek számít, míg az ugyanezt csináló fehér nőt megszólják a háta mögött.
Most Kuba nagyjából 65 %-ban fehér, 10 %-ban néger, a többi keverék. Ez persze az önképet jelenti. Hiszen több nemzedékkel ezelőtti “idegen” elemről az emberek általában nem tudnak. A vizsgálatok szerint a magukat négernek tekintők 25 %-ának is van legalább 1 fehér őse, míg a magukat fehérnek tekintők 5 %-ának pedig legalább 1 néger őse. A kevert identitásúaknál pedig messze domináns a fehér elem.
Ha én visszaemlékszem 1980-1985 közti középiskolai és 1985-1986 közti egyetemi kubai diáktársaimra, a keverék fajúaknál tényleg minden szín megvolt, az egészen sötéttől, ahol éppen csak látszik a fehér ős (pl. az orr alakja európai) az egészen világosig, amit az ember akár egy lebarnult fehérnek is hihetne.
A spanyol gyarmati múlt eredménye, ennek különbözősége az angol gyarmati rendszertől, hogy se Kubában, se más volt spanyol gyarmatokon sose létezett és ma se létezik semmilyen “néger mozgalom”. A gyarmati rendszer nem diszkriminált soha faji alapon, így ez ellen reakció se alakult ki.
Faji törvények Kubában csak egyes szórakozóhelyeken voltak, amikor Kuba egyfajta amerikai luxus üdülőtelepként működött a XX. sz. 50-es éveiben. Itt is csakis az faji diszkriminációhoz szokott amerikai fehér turisták kedvéért. Belső kubai faji diszkrimináció nem létezett, eleve abszurd is lett volna, maga Batista elnök (1940-1944, 1952-1959) is kevert fajú volt, ahogy a kubai elitben mindig voltak bőven nem-fehérek. Így az átlag kubai néger és kevert a faji szabályokat az amerikai hatalom részeként fogta fel, nem önálló problémaként.
Tulajdonképpen a legfehérebb elitje Kubának Castróék győzelme után lett. A Castro-család XIX. századi bevándorlókból ered, s a többi vezető forradalmi személyiség is hasonló gyökerű.
A fő tabutéma, ami napjainkban kezd megdőlni az indiánkérdés. A mostani kutatás 8 % indián eredetet mutat fel. Ez teljesen ellenkezik a korábbi hivatalos “mindenki ki lett irtva” verzióval.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
