Kuba egyik sajátossága, hogy alig van veszélyes állat.
Pontosabban szárazföldön egyetlen állatfaj se létezik, mely azonnali halálos veszélyt jelentene emberre. Még mérges kígyók sincsenek Kubában, sem bármilyen halálosan mérgező rovar. Kizárólag vízi állatok között vannak ilyenek: krokodilok és egyes halfajok, elsősorban a cápa természetesen.
Történelmileg a krokodil volt az egyetlen valóban veszélyes állat – a kubai kajmán -, de ennek az állatnak a kiirtását már a kőkori szinten élő őslakos indiánok megkezdték, majd a spanyol korban ez nagy erőkkel folytatódott. Jelenleg az összes kubai krokodil zárt területeken lakik, számuk 2-3 ezer, fokozottan védett faj – az egyik ilyen krokodilrezervátum kedvelt idegenforgalmi célpont.
Az egyetlen mód állattól meghalni Kubában jelenleg: beúszni a tengerbe, átmenni az utolsó korallzátonyon, majd találkozni éppen éhes cápával.
Az ország legnagyobb részén többszörös ilyen korallzátony van, a parttól 100-300 méterre van a külső része. A zátonyon belül a víz 0-20 méter mélység között változik, s teljesen veszélytelen, míg azon túl hatalmas mélységek vannak, sok esetben több km mélység. A cápa akkor se tudna bejönni a zátony mögé, ha ezt szeretné.
Tipikus partszakasz, ez Varadero üdülőhely középső része, jól látható a színárnyalatokból hol van a zátonysor vége:
Van persze olyan partszakasz, ahol nincs zátony, kevés az ilyen rész, de van, s az ilyen helyeken persze életveszély beúszni. Ilyen pl. a Havannai-öböl bejárata:
Batista diktatúrája alatt a nagyon kellemetlen ellenzéki aktivistákat az öböl bejáratánál lévő várban tartották fogva, s időnként párat szimplán becsúsztattak a vízbe. Élve, hiszen nem kellett aggódni az illetőek megöléséért, a cápák ezt megoldották ingyenesen. Aztán a Forradalom győzelme után Che Guevara lett a felelős ezért a területért, s ő is folytatta a jól bevált módszert.
Egy időben próbáltam búvárkodni, jártam párszor a külső zátonyon több helyen is: már csak a ránézés a mélységre is kellemetlen élmény.
De vissza az állatokhoz. Ami sajátos: minden rovar óriási. Veszélytelen, de óriási. A csótányok 4-szer nagyobbak, mint Magyarországon, a különböző pincebogarak is.
Az európai gyarmatosítás az állatok között is katasztrófát okozott. Egyrészt jöttek a kutyák és a macskák, melyek eredetileg nem léteztek itt, majd – s ez még rosszabb – az európai patkányok, különösen a fekete és a barna patkány. Az európai patkányfajok itt sikeresen megnőttek az eredeti duplájára.
A legnagyobb, felfedezés előtti, kubai állat a hutia volt, ez egy rágcsaló, de sokkal békésebb a patkánynál. Nagyjából félúton van méretben az európai patkány és a világ legnagyobb rágcsálója, a dél-amerikai kapibára között. A második legnagyobb állat a szolenod volt (megnéztem, a hivatalos magyar név „patkányvakond”). A hutia úgy náz ki, mintha kereszteznénk a mókust a tengerimalaccsal, a szolenod meg mintha elefántormánya nőtt volna a patkánynak.
A szolenodot az európai patkányok és macskák majdnem teljesen kiirtották, ma már kiemelten védett állat, nagyon kevés van belőle. A hutia populáció nagy része is eltűnt, de itt egyes alfajok megszokták az ellenséges idegen állatokat és túlélték az inváziót. Egyes részeken annyi maradt, hogy védekeznek ellenük.
Ami érdekes: bár kinézetre inkább patkányok, rendkívül békések, olyan tengerimalacos a viselkedésük, így van aki házi hobbiállatként tartja: a hutiák alkalmasak erre, képesek megismerni gazdájukat, s háziállatként viselkedni. Raádásul nem terjesztenek betegségeket, mert nem dögevők, hanem növényevők.
Ami viszont a behozott európai patkányokat illeti, ez máig hatalmas probléma. Nagyobbak is, agresszívabbak is, mint Európában. Ha az ember nem védekezik ellenük, akkor ők támadnak. Amikor beköltöztünk lakásunkba Havannában 1980 augusztusában, egészen novemberig nem volt kutyánk, így ez alatt a 3 hónap alatt folyamatosan sétálgattak ide-oda a patkányok a kertben. A kutya megjelenése ezen drasztikusan változtatott: a patkányok értelmes állatok, nem mennek oda, ahol veszély van, s így kutyás házba se járnak be, szóval decemberre minden patkány eltűnt.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
