Krúpa szerint törvényes volt a Hlinkával szembeni rendőri beavatkozás

Krúpa szerint törvényes volt a Hlinkával szembeni rendőri beavatkozás

A rendőri kényszerítő eszközök alkalmazása Ján Hlinka privigyei lakossal szemben – amely eset médiavisszhangot is kapott –, a törvénnyel és a vonatkozó előírásokkal összhangban történt. Erről Juraj Krúpa (OĽaNO), a parlament védelmi bizottságának elnöke tájékoztatott a hétfői rendkívüli bizottsági ülést követően. Hozzátette: a testület az ellenzék egy részének támogatásával jutott erre a következtetésre.

Krúpa elmondása szerint az illető ellen 17 kihágás miatt folyik eljárás. „Függetlenül attól, hogy nyugdíjas és rokkant, provokátor is, aki rendszeresen követ el ilyesmit” – mondta a bizottság elnöke, aki kifejezetten bátorította a rendőröket, hogy lépjenek fel a tisztességes polgárok védelmében. Más hasonló esetekre utalva a politikus további provokátorokról beszélt, akik arcmaszk nélkül járnak az áruházakba és a hivatalokba, próbálnak felháborodást kelteni és megfélemlíteni a hétköznapi embereket.

Hírdetés

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter többek között a múlt heti pöstyéni akcióval kapcsolatban is a támogatásáról biztosította a rendőrséget és a rendőrfőkapitányt. Hangsúlyozta, hogy a beavatkozás törvényes volt, és a rendőrök nem sértettek meg semmilyen előírást vagy jogszabályt. A tárcavezető ezt a bizottság hétfői ülése után jelentette ki, amelyre őt és Štefan Hamran megbízott rendőrfőkapitányt is meghívták.

„Nem hajlunk egyik irányba sem” – jelentette ki Denisa Saková (független), a bizottság alelnöke és a parlamenten kívüli Hlas párt tagja. Leszögezte: megérti azokat, akiket frusztrál a jelenlegi kormány, és akik nem bíznak annak intézkedéseiben. A másik oldalon megérti a rendőröket is, akik a feletteseik parancsait teljesítik. Marián Saloň (Smer) bizottsági tag szerint a pozitív motivációt kellene előnyben részesíteni, nem tetszik neki, hogy a rendőrök „megfélemlítik az embereket”.

A kötelező maszkhordással kapcsolatban Krúpa rámutatott a házszabály hiányosságára is. Ez ügyben levelet küldött Boris Kollár (Sme rodina) házelnöknek, hogy foglaljon állást, szerinte mi a teendő abban az esetben, ha egy bizottsági tag elutasítja a maszkviselést vagy más, az aktuális óvintézkedések által előírt védőfelszerelés alkalmazását.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »