Krúbit és Bayer Zsoltot is emberölés előkészülete miatt jelentették fel

Krúbit és Bayer Zsoltot is emberölés előkészülete miatt jelentették fel

Krúbit és Bayer Zsoltot is emberölés előkészülete miatt jelentették fel Juhász Katalin2025. 09. 09., k – 11:42

Az egyik legnépszerűbb magyar rappert, Krúbit emberölés előkészületének gyanújával jelentették fel a Nemzeti Nyomozó Irodánál, ugyanakkor Bayer Zsolt publicista ellen is hasonló vádakkal indítványoztak eljárást a dunaújvárosi ügyészségen.

A történet a Budapest Parkban kezdődött, ahol Krúbi utolsó koncertjén – 2026-ig tartó visszavonulása előtt – belpolitikai utalásokkal kiegészítve adta elő hírhedt Orbán, verd ki a Ferinek című dalát. Gyurcsány Ferenc a DK éléről való távozása kapcsán a következőket fogalmazta meg:  „A nap újra felragyog , a madarak csicseregnek, a virágok kinyílnak, és felkacag minden gyermek. Örömkönnyek hullanak, hisz vagy húsz évbe tellett, de eljött a nagy pillanat: a Feri végre elment.“ 

Ezután Orbán Viktor kifigurázására tért át: „szaftos falatnak” és „kis ducinak” nevezte a miniszterelnököt, utalva a testsúlyára. A dalhoz költött plusz sorok így folytatódtak: „Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit” A kijelentés ovációt váltott ki a közönségből, Tényi István ügyvéd viszont feljelentést tett, mert szerinte Krúbi, azaz Horváth Krisztián szavai emberölés előkészületének minősülhetnek. A bűncselekmény tétele akár öt év börtönbüntetés is lehet.

Hírdetés

Röviddel ezután egy dunaújvárosi lakos Bayer Zsolt ellen tett feljelentést, aki augusztus 25-én a Magyar Nemzet online felületén közzétett írásában fenyegető kijelentéseket fogalmazott meg Krúbi és édesanyja felé. A feljelentő szerint Bayer cikke többek között „csoportosan elkövetett megölésre” utaló mondatokat tartalmazott, emellett szexuális erőszakra vonatkozó megjegyzéseket is Krúbi édesanyjával kapcsolatban.

Bayer Mit is kellene lenyomni Krúbi torkán? című írásában olyan dolgokat javasol ledugni a rapper torkán, mint „kapanyelet, ásót, kétliteres pillepalackos félédes búfelejtőt, vagy csak egy vágóhídról elhozott lószerszámot”. A dunaújvárosi ügyészséghez benyújtott beadvány három bűncselekmény gyanúját sorolja fel: internetes agressziót, emberölés előkészületét és garázdaságot. A feljelentő arra hivatkozott, hogy a jogállamiság elve sérül, ha a hatóságok elmulasztják az ilyen ügyek kivizsgálását, ezért sürgős nyomozati cselekmények elrendelését kérte.

Tehát rövid időn belül mind Krúbi, mind Bayer ellen súlyos büntetőjogi vádak merültek fel: az egyik oldalon egy koncerten elhangzó provokatív dalszöveg, a másikon egy publicisztika szövegét értelmezték fenyegetésként és erőszakra buzdításként. Az ügyek közös pontja, hogy mindkettő emberölés előkészületének gyanúját veti fel, és hogy mindkét esetben magánszemélyek fordultak a hatóságokhoz, kezdeményezve a vizsgálatot.

A kettős történet rámutat arra, mennyire elmérgesedett a magyarországi közbeszéd: a politikai szekértáborok saját eszközeikkel ugyanarra a pontra jutottak el – a másik fél megsemmisítésének képi vagy verbális lehetőségéig.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »