Krokodilkönnyek az Akadémiáért

Krokodilkönnyek az Akadémiáért

A gyertyák csonkig égnek. Sőt, már csonkig égtek. Napok óta siratom a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét. Szolidáris vagyok a tudósokkal, akiket a legsötétebb vészkorszakot idéző módszerekkel vegzál az orbáni diktatúra. Mélységesen aggódom, hiszen lassan már mindenkiért jön a fekete autó. Amikor a fákat vitték, nem szóltam, mert nem vagyok fa.

Folytassam? Lassan összeállíthatna valaki egy hülyeséggenerátort a demokráciaféltők, az igazi európaiak és a félkegyelműek (ja, a három nagyjából ugyanaz) igen szűkös és behatárolt szókészletéből, amelyen aztán, színes gombokat nyomogatva, tetszés szerint lehetne összeállítani a panelekből a szokásos mantrákat.

Tapasztalt trollok még emlékezhetnek Szalacsi Sándorra, az ő legnagyobb szövegeiből is készült anno egy „Sándorgona”. Sőt akár számmal is jelölhetnénk az egyes gombokat (és a hozzájuk tartozó szóösszetételeket), és akkor Tamás Gáspár Miklósnak, Nyáry Krisztiánnak, Stefano Bottoninak, Heller Ágnesnek, Béndek Péternek (további nevek tetszés szerint ki- és behelyettesíthetők a kórusból/ba) nem is kellene hosszú publicisztikákkal fárasztani magukat és az olvasókat, hanem csak leírnák például, hogy: 1-5-9.

Ez azt jelentené, hogy „Mélységesen felháborít a diktatórikus Orbán-rezsim antidemokratikus hatalomgyakorlása”. Vagy: 5-4-10, azaz „A diktatórikus Orbán-rezsim módszeresen leépíti a jogállamiság utolsó bástyáit”.

De félre a tréfát, hiszen komoly dolgokról van szó, magáról a tudományról! Amelyet könnyek és sivalkodások közepette, kétségbeesetten temet a liberális elit, és szerintük visszazuhanunk a középkorba. Ahova egyébként az elmúlt nyolc év során minimum harmadszor visszazuhantunk már, ahogy Vésey Kovács László barátom kiválóan fogalmazott a minap. Körülbelül ennyire hitelesek és hatásosak a liberális sivalkodások. Nagyjából minden létező puskaport ellőttek már. No persze ha nem lőtték volna el korábban, akkor is hasonlón üres lenne a mostani sivalkodás.

Mi történik ugyanis? A kormányzat a Magyar Tudományos Akadémia 170 milliárd körüli, különböző állami forrásokból származó éves keretéből húszmilliárd (!) forintot mostantól nem biankó csekk formájában kíván átutalni a testületnek. Azaz némi beleszólást kér abba, hogy a derék tudósok mire költik az állam – és ezáltal az adófizetők – pénzét. Az átláthatóságra, az állami pénzek elköltésének ellenőrzésére máskor oly kényes, az adófizetők érdekeit oly lelkesen szem előtt tartó liberális sajtó, jogvédők, tudósok, művészek és egyéb megmondóemberek ebben az esetben épp az átláthatóságon, az ellenőrizhetőség megteremtésén háborodnak fel. Kettős mérce? Á, dehogy!

A Magyar Tudományos Akadémia bizonyára tele van kiváló tudósokkal, és bizonyára nagyszerű tudományos kutatómunka is folyik az intézmény égisze alatt. Irónia és cinizmus nélkül mondom. De nagyon fontos szó az is. Mert hogy látványos semmittevés, kamuzás is zajlik.

A Figyelő magazin a minap egy listát közölt néhány „kutatóról” és kutatásaikról, amelyeknek már a címét sem mindig értjük, és nem azért, mert hülyék vagyunk, hanem mert nincs is semmi értelmük. Vagy ha a címnek még van is értelme, a tartalomnak nincs. Személyes kedvencem A roma LGBTQ első szikrái címet viselő anyag, de A szexuális munka és a prostitúció a neoliberális világgazdaságban: a feminista kritika lehetőségei Kelet-Közép-Európában, vagy a Férfiak, akik férfiakkal szexelnek, szexmunkások Magyarországon se kutya.

A listát végigolvasva mindenki megtalálhatja a maga kedvenceit. A lényeg: a kutatómunkák és a publikációk csupa olyan témával foglalkoznak (szexuális devianciák, genderkérdés, vélt vagy valós hátrányos helyzetű kisebbségek stb.), amelyek a progresszív-liberális baloldal által tökéletesen uralt nemzetközi tudományos életben garantált népszerűséget hoznak, ám a legritkább esetben jelentenek valós, lényeges problémákat és még kevésbé keresnek ezekre valós megoldásokat.

Pusztán a téma a lényeg, amivel a tudományos életben piros pontokat lehet szerezni. Ebből a szempontból az én kedvenc ­publikációm szerzője, Máté Dezső nem bízott semmit a véletlenre: már a címben is két kulcsszó, a „roma” és az „LBGTQ” (a különböző szexuális aberrációkat jelentő, egyre növekvő számú betűből álló hivatalos mozaikszó) szerepel. Szóval erre a sok-sok semmitmondó, ám a nemzetközi progresszív-liberális kánonban szakrálisnak tekintett, a publikációkat jegyző „kutatók” számára a panteonban azonnali helyet biztosító témákra a magyar állam nem biztos, hogy ezután is tízmilliárdokat kíván költeni.

De lehet, hogy mégis; szó nincs ugyanis arról, hogy megszűnne a finanszírozás. Pusztán arról, hogy a kormányzat némi ellenőrzést szeretne ahelyett, hogy csak úgy odapattintja a lóvét az elefántcsonttoronyba, ahol majd egymás között lezsírozzák a nagyszerű értelmiségiek, hogy ki mennyi pénzért, melyik érdektelen és/vagy értéktelen, mesterségesen gerjesztett álkérdés mélyreható kutatásának szenteli a következő pár hónapot és ír róla egy pamfletet.

Vagy épp nem csinál semmit, de mivel egy korábbi gender-, feminista-, esélyegyenlőségi stb. publikációval már bejárást nyert a menő körökbe, ezért elég, ha időnként néhány Orbán-ellenes megnyilvánulással jelzi jelenlétét a hazai tudományos életben, és ezért önmagában megkapja az aktuális apanázst.
Miután a Figyelő magazin rámutatott, milyen témákra költi az MTA az adófizetők pénzét, és a szerzők közül is bemutatott néhányat, természetesen vezényszóra hördült fel a teljes balliberális kórus és legfrissebb társutasaik, az „igazi konzervatívok”.

Persze megint előkerült a „listázás”, mint a barna eső egyik megnyilvánulása, mely a zsidótörvényekkel egyenértékű. Ami amellett, hogy vérlázító csúsztatás, a zsidóságot egykor ért valós sérelmek gusztustalan relativizálása, ráadásul még nettó hülyeség is. Vagy tán nem születtek meg ezek a publikációk? Nem azok írták őket, akik neve szerzőként szerepel? Néhány apró tévedésen természetesen lehet lovagolni (például hogy valaki a Figyelő szerint nem írt semmit az elmúlt két évben, pedig mégis publikált egyet), és lehet, hogy egy-egy tárgyi tévedést is tartalmaz az írás (ha van ilyen, akkor ezért ildomos elnézést kérni), de a jelenség ettől még nagyon is valós.

De mielőtt én is belecsúsznék az értelmiségi szellemiség Tamás Gáspár Miklós-i mélységeibe, ideje zárni soraimat. Akik sivalkodnak, felháborodnak, barna esőt vizionálnak stb., úgyis ezt fogják tenni ezután is. Azoknak, akikben viszont még megmaradt az értelem szikrája, és bár első, felületes ­reakcióik alapján ők is a tudományt kezdenék félteni, érdemes egy pillanatra visszatérni a józanság talajára.

Semmilyen veszély nem fenyegeti sem a tudományt, sem a tudósokat. Nem jön fekete autó, nem csattognak a bakancsok, nem viszik sehova a felháborodottan hápogó szobatudósokat. Aki valóban hasznos, értelmes tudományos munkát végez (bármilyen, akár vitára ingerlő, akár egyértelműen fontos, akár marginális, de izgalmas témában), annak sem a politikától, sem munkahelyének elvesztésétől nem kell tartania.

Aki azonban csak a szokásos, politikailag motivált, a progresszív-liberális agymenéseket a világ normális részére továbbra is ráerőltetni igyekvő, valós tudományos értéket nem képviselő kamutanulmányokat képes kiizzadni magából, annak valószínűleg tényleg nincs nagy jövője a Magyar Tudományos Akadémiánál. Hála istennek. Mert értük nem is kár.

Jeszenszky Zsolt

A szerző a Karc FM munkatársa

www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »