Kritizálta a homoszexuális lobbit, öt évre lecsukhatják a német lelkészt

Kritizálta a homoszexuális lobbit, öt évre lecsukhatják a német lelkészt

Közösség elleni uszítás vádja miatt kell bíróság elé állnia Olaf Latzel brémai evangélikus lelkésznek novemberben – írja a szoljbeapapnak.blog.hu.

A lelkipásztor nyilvánosságra hozta egy 2019-es házassági szemináriumának hanganyagát, amelyben használta a „gendermocsok” és „homolobbi” kifejezéseket. Úgy fogalmazott, hogy „az egész gendermocsok” pokoli, sátáni, és támadást jelent az isteni teremtés rendje ellen, illetve óvakodni kell a „homolobbitól”. Emellett bűnözőnek nevezte egy melegfelvonulás résztvevőit, valamint elmondta, hogy az elbizonytalanított emberek elpusztítják a civilizációt és a kultúrát.

Később bocsánatot kért a „bűnözők” kifejezés használatáért, és kifejtette, hogy nem általánosságban a homoszexuálisokról beszélt, hanem a „militáns agresszorokról, akik a közösségünket az utóbbi években újra és újra megtámadják és istenkáromlóan rágalmazzák”.

Hírdetés

Ezzel arra utalt, hogy a St. Martini-i templomot, ahol lelkészként dolgozik, keresztényellenes támadások érik: feliratokkal gyalázzák, valamint megzavarják az istentiszteleteket, őt pedig gyilkossággal is megfenyegették a kijelentései miatt.

A brémai evangélikus egyház korábban egyértelműen és határozottan elítélte Latzel kijelentéseit. Most azonban nem kommentálták a hatóságok eljárását, az egyházi fegyelmi eljárást pedig felfüggesztették.

A német büntető törvénykönyv értelmében három hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki a közbéke megzavarására alkalmas módon mások emberi méltóságát azáltal sérti, hogy egy adott csoporthoz tartozásuk miatt őket szidalmazza, rossz szándékkal megvetendőnek állítja be vagy megrágalmazza – írják a blogon.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »