Október 9-én, csütörtökön délelőtt a Szentszék Sajtóközpontjában bemutatták XIV. Leó pápa első, „Dilexi te” (Szerettelek téged) kezdetű apostoli buzdítását, melyről Gájer László egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője írt szerkesztőségünk kérésére. Elemző írását alábbiakban közreadjuk.
Október 9-én délelőtt mutatták be a Szentszék sajtótájékoztatóján XIV. Leó pápa Dilexi te kezdetű első apostoli buzdítását, amely – a pápa írott magisztériumának nyitányaként – a szegények iránti szeretetről szól.
A Biblia első betűje, a héber „bet” házat, méghozzá nyitott ajtajú házat jelent. Az Énekek éneke egy „shin”-nel kezdődik, ami azt jelenti: tűz. A kezdetek nem lényegtelenek: A Biblia, mint az emberek háza, otthon. Az Énekek éneke, a Hohelied, a tüzes szeretet himnusza…
Leó pápa tanításának incipitje: „Szerettelek téged”, Jézus mondata a Jelenések könyvéből (3,9). Jézus ezt a mondatot egy jelentéktelen kis közösségnek mondta, amelyet gyötrelmek értek: „Bár kevés az erőd…, mégis megteszem, hogy eljöjjenek és a lábadhoz boruljanak”. Ezek a szavak pedig a Magnificatra emlékeztetnek: „Letaszította trónjukról a hatalmasokat, és az alázatosakat felemelte. Az éhezőket betöltötte jókkal, a gazdagokat pedig üres kézzel küldte el” (Lk 1, 52-53).
Leó nem titkoltan folytatni szerette volna azt az elmélkedést, amelyet a most megjelent szöveg címével Ferenc pápa kezdett kidolgozni élete utolsó hónapjaiban az Egyház szegények iránti elköteleződéséről. A szeretett előd, ahogy Leó nevezi Ferencet, hátrahagyta a mostani szöveg témáját, melyet Leó – névválasztásához híven – az egyház szociális tanításának hagyományába illesztett be, árnyalt, finom stílusban megírva. Amikor a sajtótájékoztatón Michael Czerny bíborost arról faggatták, hogy a most megjelent buzdítást mennyiben készítette el Ferenc pápa, akkor ő nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt, hogy
A téma mindenképpen Ferenc pápa szívéből kiált, aki három nappal megválasztása után az újságíróknak így sóhajtott fel: „Óh, mennyire szeretnék egy szegény és a szegényekért élő Egyházat!” (35. pont)
Azt hiszem, Leó pápa a buzdítás 4-5. pontjában adja meg a kulcsot a szöveg olvasásához. Ott ugyanis a Máté 26. fejezetéből idézi fel a betániai Mária történetét. Akinek cselekvésén, a drága nárduszolaj elpazarlásán a jelen lévők megbotránkoztak. Jézus pedig azt mondta: „Szegények mindig lesznek veletek” (Mt 26, 11). Mely mondatát a pápa a Mester utolsó mondatával állította párhuzamba: „És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig” (Mt 28, 20). És igen! „Ebben a perspektívában egyesül a szeretet az Úr iránt és a szegények iránt” (5. pont). Mert Jézus azt mondja: szegények mindig lesznek veletek, és azt is: én minden nap veletek vagyok. Mert amit a legkisebbek közül egynek tettetek, azt nekem tettétek.
„A szegényeknek mindig van mondanivalója számunkra” – írja Leó pápa, aki felidézte a történetet, amikor közvetlenül a konklávé után 2013-ban a brazil Cláudio Hummes bíboros ennyit mondott az új pápának: „Ne felejtkezz meg a szegényekről!” Azóta pedig talán még jobban értjük – ha élni még mindig oly’ kevéssé éljük is –, hogy „a szegények történelmi ereje” (Gustavo Gutiérrez) abban áll, hogy Isten elköteleződött azok mellett, akik a történelem perifériáin vannak, így kerültek ők a történelem és az üdvösségtörténet középpontjába. A szegények kiáltása Isten előtt úgy hallatszik, mint a nép kiáltása az egyiptomi szolgaság idején: „Láttam népem nyomorúságát, hallottam a kiáltásukat, ismerem szenvedéseiket” (Kiv 3, 7-8). A szegények témája nem elsősorban szociális téma. Mert ha az volna, akkor az merő humanizmus, filantrópia volna. A szegények melletti elköteleződés azért fontos, mert az egyház a nyolc boldogság Egyháza, maga is „szegény, aki az Úrhoz kiált” (Zsolt 34, 7), és mert Jézus azért küldetett, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” (Lk 4, 48; Iz 61, 1). Ha szegény vagyok és a szegényekkel vagyok, akkor hozzám is jött.
„A keresztény nem tekinthet a szegényekre csupán társadalmi problémaként: ők ’családi ügy’. Ők ’a mieink’. A velük való kapcsolat nem redukálható egy egyházi tevékenységre vagy hivatalra” (104. pont). A szegények a mieink, a barátaink, a rokonaink. A szegények kérdése nem szociális kérdés, hanem családi! Leó rámutat arra, hogy a szegények iránti szeretet nem csupán egyes keresztények hősiessége, és nem is bizonyos társadalmi és politikai progresszivizmus eredménye vagy távolságtartó jótékonyság (vö. Andrea Riccardi [2]).
Ennek értelmében a privilegium pauperum (19. pont) azt jelenti, hogy Isten különös gondoskodással és együttérzéssel viseltetik a szegények, a kiszolgáltatottak, a betegek, a foglyok és a menekültek iránt – ezek Leó pápa fő témái a szövegben. A spiritualitás és a szolidaritás egybeesnek és egymást táplálják. A szolidaritás nagyon konkrét, mégis misztikus aspektus, hiszen a szegényekben ott van Jézus.
A pápa a 22. lábjegyzetben idézi Vincenzo Paglia érsek Storia dell povertà (A szegénység története) című könyvét, amely e körlevél keretein túl, bőséges betekintést nyújt Isten gondoskodásának e gazdag történetébe. Felidézi a CELAM, a Katolikus Püspöki Konferenciák latin-amerikai és karibi tanácsának konferenciáit Medellínben, Pueblában, Santo Domingóban és Apparecidában, melyek szellemiségét a medellíni dokumentum szavaival foglalja össze: „Krisztus, a mi Megváltónk nemcsak szerette a szegényeket, hanem gazdag létére szegénnyé lett, szegénységben élt, missziójának középpontjába a szegények felszabadításának hirdetését állította” (90. pont). Az egyházatyák tanítását és a szerzetesrendek lelkiségét és gyakorlatát bemutató fejezetek után különösen fontos Giacomo Lercaro bíboros emlékezete, aki a II. Vatikáni zsinaton határozottan vállalta fel a szegények ügyének kérdését. A téma ugyan nem jelent meg a zsinati dokumentumokban, de meghatározta annak lelkiségét és mondanivalójának alaptónusát. Lercaro 1962. december 6-án elhangzott felszólalásában olvashatjuk:
Amikor Ferenc pápa kiadta a Dilexit nos című enciklikát, akkor tanításának zárókövét tette a helyére. Az egész igehirdetése Jézus Szívéről, az ő lángoló szeretetéről szólt, amely Lángoló Középpont elvezet bennünket is saját középpontunkba, önmagunkhoz. Istent szeretve önmagunkhoz érkezünk meg. Ha azonban ezt egyedül tesszük, a másik ember nélkül az csak önmagunk építése lesz, de a helyreállítás egocentrikus befogadásában, a merő elfogadásban nem tárul fel Jézus Szíve. Akkor önzők maradunk. A másikban, Isten szegényeiben fedezzük fel a Szív valódi tüzét. És akkor tényleg megtérünk – a másik felé fordulva. Leó pápa buzdításának utolsó pontja így szól:
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
