Krisán László leköszön

A fél éven át tartó átadás-átvétel során a működés zavartalan, a vezetőváltás zökkenőmentes lesz, ebben a leköszönő vezérigazgató is közreműködik – írták.

Kiemelték, hogy Krisán László a KAVOSZ alapításától kezdve meghatározó szerepet töltött be a kis- és középvállalkozások (kkv) finanszírozási lehetőségeinek bővítésében, irányításával jött létre a magyar gazdaság egyik legsikeresebb vállalkozásfejlesztési programja, a Széchenyi Kártya Program.

A vezetésben bekövetkező változást a tulajdonosok között kialakult eltérő elképzelésekkel és irányítási modellekkel indokolták, a közlemény szerint egyértelművé vált ugyanis, hogy a KAVOSZ-nak új vezetési struktúrára van szüksége. Ennek megvalósításáról a tulajdonosok is megegyeztek, így a következő hónapokban hivatalba lépő új menedzsment folytatja a sikeres programokat, a magyar kis- és közepes vállalkozások igényeinek megfelelő kezdeményezéseket – tették hozzá.

Hírdetés

A közleményben Krisán László úgy nyilatkozott, hogy számára a KAVOSZ mindig is több volt, mint munkahely, „saját gyermekeként” tekint rá.

„Büszke vagyok arra, hogy közösen létrehoztunk egy, a vállalkozások tízezreinek segítséget nyújtó, sikeres rendszert. Most azonban elérkezett az idő, hogy az alapok lerakása után a szervezet működtetése új formában, szélesebb vezetési körrel történjen. Én magam a jövőben a vállalkozásfejlesztés és a kkv-finanszírozás területeire szeretném fordítani szakmai tapasztalataimat, különösen a VOSZ által képviselt programokban” – fejtette ki.

A KAVOSZ a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére 2002 áprilisában jött létre. Küldetésének tekinti a magyar kkv-k támogatását, ellátja a Széchenyi Kártya Program szakmai irányítását és koordinálja annak működését – olvasható a vállalati honlapon közzétett bemutatóban.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »