Kreml: Ukrajnának „nagy problémái” vannak

Kreml: Ukrajnának „nagy problémái” vannak

Ukrajnának „nagy problémái” vannak – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.

Peszkov akkor nyilatkozott így, amikor arra kérték, hogy értékelje Dmitrij Medvegyevnek, a biztonsági tanács helyettes vezetőjének szerdai, arra utaló Telegram-bejegyzését, hogy Ukrajna két év múlva már megszűnhet önálló állam lenni.

„Nem kommentálnám ezt az üzenetet. De tudjuk, hogy Ukrajnának nagy problémái vannak. Ezt mindenki nagyon jól tudja, és igen, ezt ki lehet jelenteni, a lényeg az, hogy a nacionalista alegységek ellenállása folytatódik, az ukrán vezetés pedig nem hajlandó tárgyalni ezekről a nacionalista egységekről és józanul értékelni a helyzetet” – fejtette ki álláspontját Peszkov.

„Ez nem sok jóval kecsegtet” – tette hozzá. Medvegyev volt állam- és kormányfő szerdai Telegram-bejegyzésében egy hírre reagált, amely szerint Ukrajna két év múlva törlesztendő kölcsönbérlet keretében akar cseppfolyósított földgázt (LNG-t) beszerezni az Egyesült Államokból, különben „egyszerűen megfagy” a télen.

Hírdetés

„Csak van itt egy kérdés. Ki mondta, hogy két év múlva Ukrajna egyáltalán létezni fog a világtérképen?” – fogalmazott Medvegyev.

Úgy vélekedett, hogy „az amerikaiakat ez már nem érdekli”, mert annyit fektettek már be az „Ellenoroszország-projektbe”, hogy minden más már „semmit sem jelent a számukra”.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy Oroszország ott tesz pontot az ukrajnai „különleges hadművelet” végére, ahol ő akarja, nem pedig ott, ahol egyes washingtoni és más ideológusok és stratégák szeretnék. Leszögezte, hogy Moszkva kész kitartani az invázió kinyilvánított céljainak megvalósítása mellett, bármilyen döntést is hoz a Nyugat.

Rjabkov kifejezte reményét, hogy az Egyesült Államoknak és a Nyugat egészének megvan a józan esze ahhoz, hogy az ukrajnai helyzetet ne fokozzák közvetlen összecsapássá, mert a nukleáris fegyverek bevetése esetén nincs visszaút. Hozzátette, hogy a nyugati vádakkal szemben Oroszország elutasítja a korlátozott nukleáris háború ideológiáját.

Az orosz-ukrán béketárgyalások áprilisi megszakadásáért a helyettes tárcavezető Kijevet és nyugati „bábmestereit” okolta.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »