Oroszország nem tervezi újévi tűzszünet kezdeményezését az ukrajnai háborúban – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a RIA Novosztyinak adott interjújában, amelyet a BBC nyomán a TASR szemlézett.
„Erről eddig nem esett szó; jelenleg egy teljesen más folyamat zajlik”
pontosított Peszkov. A szóvivő ezzel valószínűleg azokra a keddi, Kremlben zajló tárgyalásokra utalt, amelyeken Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Államok különmegbízottait, Steve Witkoffot és Jared Kushnert fogadta.
A megbeszélés mintegy öt órán át tartott, napirenden volt az Egyesült Államok terve is az ukrajnai háború lezárására. Jurij Usakov, Putyin tanácsadója produktívnak nevezte a tárgyalásokat, ugyanakkor jelezte: kompromisszumra egyelőre nem jutottak.
Putyin ismételten kijelentette, hogy Moszkva kizárólag a konfliktus hosszú távú rendezésében érdekelt, átmeneti tűzszünetek nélkül. Az orosz elnök szerint a béke csak a háború alapvető kiváltó okainak orvoslásával érhető el; ezek közé sorolja Oroszország biztonságának állítólagos veszélyeztetését a NATO bővítése révén, valamint az orosz ajkú lakosság állítólagos elnyomását Ukrajnában.
Kreml: Az USA-val folytatott tárgyalások az ukrajnai háborúról nem hoztak kompromisszumot
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az azonnali ukrajnai tűzszünetre vonatkozó felhívások ellentétesek azokkal a megállapodásokkal, amelyeket Putyin és Donald Trump amerikai elnök kötött 2025. augusztus 15-én, alaszkai találkozójuk során.
Az orosz sajtó emlékeztetett: a „különleges katonai művelet” – ahogy Oroszországban az inváziót nevezik – ideje alatt az orosz vezetés mindössze egyetlen alkalommal hirdetett tűzszünetet: a győzelem napjának 80. évfordulóján. Putyin parancsa a hadműveletek leállításáról május 8. éjféltől május 11. éjfélig volt érvényben.
Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája még 2024 elején szorgalmazott karácsonyi tűzszünetet, hogy a hívek részt vehessenek az ünnepi istentiszteleteken. Az ukrán fél akkor elutasította a javaslatot, propagandafogásnak minősítve azt.
teraz.sk
Nyitókép forrása: sita/Gavriil Grigorov/Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


