Kreml: Macron kezdeményezte a telefonbeszélgetést Putyinnal

Kreml: Macron kezdeményezte a telefonbeszélgetést Putyinnal

A francia elnök, Emmanuel Macron kezdeményezte a telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, jelentette szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. A két vezető kedden beszélt egymással, először csaknem három év után. A hírt a TASR a Reuters hírügynökségre hivatkozva közölte.

A két elnök legutóbb 2022 szeptemberében beszélt személyesen, több mint fél évvel az ukrajnai orosz invázió kezdete után. A keddi telefonbeszélgetés az Élysée-palota szerint több mint két órán át tartott, amit a Kreml is megerősített. A megbeszélés során nemcsak az ukrajnai háború került szóba, hanem a közel-keleti helyzet és az iráni-izraeli konfliktus is.

A francia elnök a beszélgetés során hivatala szerint hangsúlyozta Franciaország támogatását Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, és sürgette a fegyverszünet mihamarabbi megkötését, valamint a tárgyalások megkezdését Ukrajna és Oroszország között a konfliktus tartós rendezése érdekében. Az Élysée-palota közleménye szerint a két elnök a jövőben is folytatni kívánja az eszmecserét ebben a kérdésben.

A Le Parisien napilap szerint Macron az elmúlt hónapokban többször is kijelentette, hogy újra kapcsolatba lép Oroszországgal, amikor ezt célszerűnek tartja. A Reuters értesülései szerint a francia elnök a Putyinnal folytatott beszélgetés előtt és után is egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akit tájékoztatott a megbeszélésről. Macron állítólag Donald Trump amerikai elnököt is informálta a Putyinnal folytatott tárgyalásról.

Hírdetés

Nem csak Ukrajna volt terítéken

Az ukrajnai háborún kívül a francia és az orosz elnök a közel-keleti helyzetről és az Egyesült Államok által végrehajtott, iráni nukleáris létesítmények elleni legutóbbi csapásokról is tárgyaltak. Mindketten egyetértettek abban, hogy a térség konfliktusait diplomáciai úton kell rendezni, és hogy Iránnak joga van a békés nukleáris programhoz az atomsorompó-szerződés értelmében. Macron ezenkívül hangsúlyozta, hogy Iránnak teljes mértékben együtt kell működnie a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ).

Teraz.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Geert Vanden Wijngaert


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »