Mészáros Andrea pszichoterapeutát kérdezte a Vasárnap erdélyi katolikus hetilap arról, hogy a téli, sötétebb időszakban hogyan tudjuk megőrizni optimizmusunkat, s hogyan tudjuk figyelmünket inkább a pozitív dolgok irányába fordítani. Bár az eredeti cikk a decemberi, ünnepi időszakra fókuszált, a téli depresszió veszélye januárban, februárban is fenyeget.
– Decemberben (és általában egész télen – a szerk.) a szinte egész napos sötét jobban rásegít a melankóliára. Hogyan tudjuk megőrizni az optimizmusunkat? Hogyan tudjuk elkerülni, megelőzni az úgynevezett téli depressziót?
– Ez a bizonyos szezonális, téli depresszió valóban létezik, amiatt is, mert sokkal többet van sötét, ezáltal sokkal többet ülünk otthon, kevesebbet mozgunk és kevesebbet „érintkezünk” a fénnyel. Mindezek hozzájárulnak ehhez az időszakos változáshoz, és szeretnénk tenni ellene, akkor épp ezekkel kell szembeszállni, s megértetni magunkkal, hogy attól, mert nehezebb mozogni, még ugyanúgy lehet. Lehet, hogy nem megyek el szabadtéri sportpályára, de tudok mozogni otthon. Csak ezzel még nem léptem ki a házból. Valahogy meg kell találni azt a ritmust, hogy kimozduljunk: elmehetünk sétálni, a barátokhoz beszélgetni. Fontos kimozdulni, mert többet ülünk otthon és elszigetelődünk.
Ha valakinek nem épp a sízés a hobbija, ami egyértelműen ki tudná védeni a téli depressziót, akkor például rendezhetnek a barátokkal vacsoracsatát, amikor hetente egyvalaki főz valami különlegesebbet, és megvendégeli a barátait. Van, akinek segít egy támogatócsoport, az érdeklődési körének függvényében, vagy ha elmegy kirándulni, szánkózni.
Nem elég, hogy otthon ülünk és magányosak vagyunk, de még önértékelési problémáink is lesznek, mert már nem tetszünk magunknak a tükörben.
– Mit tehetünk azért, hogy jobban észrevegyük az örömre okot adó pillanatokat, dolgokat? Hogyan tudjuk ránevelni erre magunkat, ha nem erre kaptunk mintát eddig?
– Való igaz, hogy a generációs örökségekben, a transzgenerációs tanításokban nem jelenik meg, hogy hogyan tudunk örülni, értékelni, de nem menthetjük fel a végtelenségig magunkat azzal, hogy anyukám is pesszimista volt, apukám is depressziós volt, és a pohár alján kereste az örömöt. Tudatosítanunk kell, hogy honnan jövünk, mit nem akarunk onnan továbbvinni, és azáltal átirányítjuk a gondolkodásunkat a valós értékek felé. Nem muszáj a családunk úgy töltse az ünnepeket, hogy valaki duzzog, valaki kiabál, tata vagy apa éppen iszik, a nők annyit főznek, mintha húszszemélyes volna a négytagú család. Ezeket át kell értékelni – a pszichológia ezt hívja átkeretezésnek –, hogy igen, nagyon jó, hogy tudunk közösen főzni, de nem az az érték, hogy habzsoljunk. (…)
Arra is szoktam figyelmeztetni a pácienseimet is, hogy ne essenek bele abba a csapdába, hogy így év végén inkább arra gondolnak, ami nem sikerült, ami nincs meg. Sokkal többet jelent az, ha tudatosítjuk magunkban, mi az, ami sikerült, amit ebben az évben megtanultunk, amiben fejlődtünk, és ezek hogyan fognak a jövőben segíteni. Ezekkel sokkal bátrabban tudunk átlépni az új esztendőbe.
A megfelelési kényszer sajnos bennünk van, és van alapja is. Verbálisan elég kritikusak vagyunk, és ha kritikus környezetben nőttünk fel, akkor eléggé valószínű, hogy ez megalapozott a megfelelési vágyunknak. Manapság az ünnepek alatt túltolunk, túlfőzünk, túltakarítunk, hogy „minden klappoljon” – de érteni kell a pszichológiai hátterét: ezzel előre védekezünk a kritikákkal, megszólásokkal, bántásokkal szemben.
Az írás a Vasárnap 2024/50-es számában jelent meg.
Szerző: Molnár-Gál Katalin
Forrás: Vasárnap/Romkat.ro
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
