Krčméry elárulta, hogy miért nem oltatta volna be magát C-vitaminnal! – VIDEÓ

Krčméry elárulta, hogy miért nem oltatta volna be magát C-vitaminnal! – VIDEÓ

Vladimír Krčméry infektológus volt a vendége a szlovák közszolgálati televízió szórakoztató műsorának, amelyet két korábbi kiváló jégkorongozó, Boris Valábik és Marián Gáborík vezet.

A jégkorongozók beszélgetős showjában a koronavírus is terítékre került. Boris Valábik, aki az elmúlt években sportelemzőként vált ismertté, elmondta, ő is átesett a fertőzésen és másokhoz hasonlóan őt is meggyanúsították a kommentelők, hogy pénzt fizetnek neki azért, hogy a betegségről beszéljen.

Hírdetés

Ugyancsak az álhírek kerültek terítékre a vendégük kapcsán is, hiszen Vladimír Krčméry volt az első személy Szlovákiában, aki megkapta a koronavírus elleni védőoltást. A szakember a tőle megszokott könnyedséggel beszélt azon gyanúsításokról is, amely szerint nem is oltást, hanem C-vitamint kapott decemberben. 

Krčméry arra a nevetséges elméletre is kitért, miszerint egyik rokonán keresztül amerikai gyógyszergyártókkal áll kapcsolatban, s ezért jött a vakcina, hogy minél több pénzt sajtoljanak ki a szlovák gazdaságból.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »