Nem tudom, mennyi olvasónknak jelent-e bármit is az, hogy Eszmélet folyóirat? Ez a folyóirat egy "antikapitalista, rendszerellenes orgánum", habár, ha nagy ritkán egy-egy baráti társaságban előkerül a neve, mi csak a marxista gyújtósként szoktuk emlegetni. Az Eszméletet azonban élesen meg kell különböztetni a balliberális hírlapok nagy részétől, az internetes híroldalaktól, hiszen ez egy "elméleti-tudományos" kiadvány, így a hagyományos baloldali hírportálok agymenései helyett itt valóban keményvonalas marxista, kommunista eszmefuttatásokat, tudományos (vagy annak tűnő) írásokat olvashatunk.
Ezzel kapcsolatban kettős érzelmek dúlnak bennem: egyrészt az ember örül, hogy néha-néha legalább van lehetőség komoly világnézeti érveket felsorakoztatni a másik oldal ellen, hiszen az ide publikálók (sokakkal ellentétben) nem rejtik véka alá világnézetüket (ellenpéldának gondoljunk csak a "21. századi Jobbikra", akik "ideológianélküliségében" az a legnagyobb probléma, hogy szagtalan, megfoghatatlan, ízetlen, ezáltal körülhatárolhatóság szempontjából annyira jellegtelen, hogy maximum a létezése ellen lehet érvelni), másrészt pedig az Eszméletben leírtak tiszta tükörképei annak az eszmének, ami ellen megszámlálhatatlanul sok éve vívjuk a harcunkat, mégis újra meg újra feltűnik különféle köntösben, mivel a második világháború során sajnos nem sikerült végleg eliminálni. Ilyen politikai légkörben tehát a legtöbb ember számára Krausz Tamás szavai inkább tűnhetnek teljesen szürreálisnak, mint valós kritikának, pedig az előállt helyzet nagyon is érthető. Krausz Tamás keményvonalas kommunista, akinek nem tetszik a "selyemfiú" Karácsony "teszetoszasága". Így tehát keményvonalas baloldali politikusokat szeretne látni, nem egy ilyen polgári miliőből érkezett "úri fiút", aki össze-vissza hintázik a főpolgármesteri székben, csak azért, hogy mindenkinek a kedvére tegyen, akik ők ebben a pozícióban megtarthatják. Krausz Tamás ennek pedig hangot is ad, s hol máshol, mint az Eszméletben?
Mielőtt konkrétan a tárgyra térnék, szeretném leszögezni, hogy Krausz írásának keletkezése óta lezajlott a csütörtöki demonstráció a cigánybűnözés ellen, amelyre Karácsony Gergely minden balliberális szívét és lelkét megnyerve kiadós "nácizással" reagált. Mindamellett, hogy a Deák téri brutális mészárlás két áldozatáról egyetlen mondatban nem volt képes megemlékezni, a szadeszos érát idéző kirohanás nyilvánvalóan megdobogtatta Krausz Tamás náciktól rettegő szívét is. Karácsony talán lelkes Eszmélet-olvasó, aki találkozott Krausz kritikájával, így a "trianoni "fiaskót" orvosolandó, ezúttal kicsit a marxistáknak kedvez. No, de nézzük a történész kritikáját!
Krausz ugyanis pontosan azzal vádolja Karácsonyt, amelyet az imént tárgyaltam.
"Karácsony mindenkinek tetszeni akar, csak éppen annak a többségnek nem, amely őt posztjára megválasztotta" – írja.
Érzékeny marxista lelke persze mindezt abból vezeti le, hogy "Gregory Christmas" egy percre le szeretné állítani a trianoni békeparancs századik évfordulója alkalmából a forgalmat, amely – minden irónia nélkül mondom – egy támogatható ötlet a részéről.
Emlékezetpolitikájában jobboldalibb akar lenni a szélsőjobboldali, neohorthysta Fidesznél?
Teszi fel a kissé túlreagált kérdést Krausz. Nyilván, elkötelezett szélsőbaloldaliként és szovjetbarátként az ide megfelelő gondolatvilág alapján értelmezi Trianont (a béke a "magyar uralkodó osztályok" és a "háborúpártiság" közös bűne), habár ezért az egy ötletért (meg még kettő, később tárgyalandó dolog miatt) "jobboldali emlékezetpolitikával" vádolni Greget, eléggé érthetetlen. Főleg annak tükrében – ezt nyilván Krausz úr is tudja – hogy a két világháború közötti politikai rendszerben még a szociáldemokraták is egyértelműen Trianon ellen foglaltak állást (mást mondjuk nem is nagyon tehettek, ha szerettek volna szavazatokat kapni), pedig aligha képviseltek bármilyen jobboldali emlékezetpolitikát (viszont Krausz számára a szociáldemokraták is bizonyára "leszalámizandó felesleget" jelentenek, szóval mindegy is.)
Az "összmagyar önsajnálaton" túl a másik kettő dolog, amit Karácsony szemére vet, az Lukács György marxista filozófus szobrának vissza nem állítása, illetve hogy a budavári kitörés 75. évfordulóján (ő Győzelemnek hívja, így, nagybetűvel) "azonosan ítélte meg a náci és a szövetséges oldal áldozatait". Feltűnő, hogy itt már Karácsony "szellemi környezetét" is okolja, akikkel nyilván ugyanaz a baj, mint a főpolgármesterrel: nem eléggé baloldaliak. Ezen a ponton meg kell jegyeznünk, hogy bár nem értünk egyet a tengelyhatalmak és a szövetségesek egy bűnösségi szinten való kezelésével, ez a hozzáállás a részükről még így is messze elfogadhatóbb, mint Krauszék nyilvánvaló rosszindulata és kettős mércéje.
Jelen publicisztikai keretei között nem tárgyaljuk Krausz egyéb, történelemmel kapcsolatos megnyilvánulásait, mert ahhoz talán még egy többrészes sorozat sem lenne elég. "Lenyűgöző" azonban, hogyan jutunk el egy Trianonnal kapcsolatos forgalomlassítás miatt Konyev marsall (nagyon helyesen) eltávolított prágai szobráig. A történész vajon akkor lenne boldog, ha Európát újra a szovjet bakancsok taposnák, és az utolsó falusi hivatalban is vörös csillag éktelenkedne?
Viszont ezen a ponton el kell, hogy szomorítsam Krausz Tamást. Kevéssé valószínű, hogy a kommunizmus, marxizmus életre kel abban a formában, ahogy ő manapság elképzeli. Legalábbis a nyugat-európai húsz kilós SJW-k (social justice warriorok) vagy a Minneapolist lángokba borító anarchisták, néger hordák aligha lehetnek mintaképei annak a diktatórikus, ugyanakkor a saját maga keretein belül "rendpárti", (sztálinista) Szovjetuniónak, amelyet ő legféltettebb álmaiban dédelget. S ez ellen nem segít az sem, hogy az Eszmélet szerkesztősége "tiltakozik az amerikai rasszista rendőrállam gyilkosságai ellen". Krausz Úr! Az Ön által vizionált, szovjet mintájú Magyarországon megengedne hasonló őrjöngést, vagy azt már levernék a "szocialista rendre" hivatkozva? Egy fenékkel két lovat nem lehet megülni (ezt legkésőbb Kállay óta tudjuk jól), pedig Karácsonyt Ön pontosan ezzel vádolta.
Ezenfelül van még egy "rossz" hírem Krausz számára. Ha valaha megszabadulunk a kulturális marxizmustól és a fehér rasszt elnyomó társadalmi, kulturális genocídiumtól, akkor a hamuból szükségszerűen rendpárti, ugyanakkor valódi jobboldali (nemzeti és szociális) erők fognak kiemelkedni, amelyek tökéletes ellentétpárjai lesznek a Szovjetuniónak, nem úgy, mint a titkon vele teljesen egy húron pendülő nyugati, vadkapitalista államok. Az Európára telepedő sötét erőket ugyanis csak egy kérlelhetetlen, kompromisszummentes, a puhaságot hírből sem ismerő jobboldallal fogjuk tudni legyőzni.
Persze Karácsony Gergely helyében sem lennék. Nem könnyű dolog a lavírozás, főleg, ha ilyen sok embernek kell megfelelni. A jobboldal utálata persze közös, de egy vérbeli, keményvonalas kommunista nem fogja megérteni az "új baloldal hajlékonyságát", a kategorikus ideológiák mentén való gondolkodás hiányát. Persze a "Momentum-szagú" fiatalok is "felszabadítani" akarnak, de már nem a munkásokat, hanem más "elnyomottakat". Négereket, bevándorlókat, "szexuális kisebbségeket" – ahogy ők mondják. Az ő hangjukat pedig sokkal jobban meghallják a mai kor balliberális emberei, mint a "dicső Szovjetunió" utolsó katonáiét. Az eszme alapjai persze megmaradnak, a hangulat, a külsőségek és a képviselők azonban változnak.
Itt pedig felvetődik a kérdés, hogy kik veszélyesebbek ránk nézve? A Krausz-féle, lassan múzeumban kiállítható "marxista, kommunista értelmiség", vagy a liberális, ám kultúrmarxista "új nemzedék"? Utóbbiak sokkal "kötetlenebbül" tudnak az emberekhez szólni, s miközben azzal kampányolnak, hogy az "ideológiák kora lejárt" (és amelyet "szegény" Vona meg egy-két hasonló udvari bolond el is hitt), a színfalak mögött 21. századi liberalizmussal, határtalan toleranciával és elfogadással tömik a szimpatizánsok fejét, így legyőzésük potenciálisan nehezebb is.
Viszont jól jegyezzük meg, hogy a legveszélyesebbek mégsem ők, hanem azok, akik csendben, de annál destruktívabb módon a jobboldal sorai közé bújnak. A megalkuvók, a középutasok, a baloldal felé értelmetlen gesztusokat kínáló "lövészárok-betemetők", a hasznos idióta társutasok, akik addig kellenek a másik oldalnak, amíg hasznukra válnak, majd pedig gondolkodás nélkül leszalámizzák őket.
Hová mész, Karácsony? Tette fel a kérdést Krausz Tamás, mi pedig válaszolunk neki a főpolgármester helyett is: önmagától semerre, mindig csak arra, amerre az őt marionettbábu gyanánt irányító háttéremberek akarják. Azonban a Krausz-féléknek itt már aligha fognak komolyabb lapokat osztogatni, így nekik legnagyobb valószínűséggel idén is elmarad a karácsony.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
