Október 9-én 22:15-kor rendhagyó filmvetítéssel tiszteleg a közmédia a frissen bejelentett irodalmi Nobel-díjas író, Krasznahorkai László előtt. A csatorna a Kárhozat című alkotással idézi meg a szerző gazdag életművének egyedülálló világát.
Krasznahorkai László az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású magyar prózaírója, akinek művei a világ számos nyelvén olvashatók. Sajátos, hömpölygő mondatai, sötéten látomásos prózája és az emberi lét határhelyzeteit kutató írásmódja nemcsak az irodalom, hanem a film világában is maradandó nyomot hagyott. Nevéhez fűződik a többi között Tarr Béla filmrendező legendás filmjeinek forgatókönyve, köztük a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák, valamint a Kárhozat című alkotás, amelyet október 9-én, 22:15-kor tűz műsorára a Duna annak alkalmából, hogy 2025-ben munkásságát irodalmi Nobel-díjjal ismerik el.
A szerző várhatóan december 10-én, a díj névadója, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a legnagyobb nemzetközi irodalmi elismerést.
MTVA
Nyitókép: Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely 2025. október 9-én Stockholmban jelentette be döntését. A felvétel 2017. március 22. készült Budapesten. MTI/Marjai János
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


