Krakovszki Zsolt: az eladott labdák miatt nem nyertek a magyarok

Krakovszki Zsolt: az eladott labdák miatt nem nyertek a magyarok

A világbajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 31-31-es döntetlent játszott Szerbiával a Zomborban rendezett szerdai edzőmérkőzésen.

A magyar keretből ezúttal Mikler Roland és Ancsin Gábor maradt ki, Rodríguez Álvarez Pedro pedig nem lépett pályára. A hazaiaknál több ismerős is szerepelt: a beálló Dragan Pechmalbec a Veszprémet erősíti, a balátlövő Uros Borzas a NEKA-n nevelkedett, majd megfordult Tatabányán és Veszprémben is, a kapus Luka Krivokapic pedig tíz évet töltött a nevelőegyesületében, Szegeden.

A kosárlabdázó Nikola Jokic szülővárosának sportcsarnokában hatalmas képek és feliratok hirdetik, hogy a helyiek rendkívül büszkék a 2023-as NBA-bajnokra, az észak-amerikai profiliga legjobbjának (MVP) megválasztott centerre. A kezdés előtt negyedórával teljesen megtelt az egyoldalas lelátó, olyannyira, hogy szabad állóhelyek sem maradtak, ez nagyjából kétezer nézőt jelent. A szervezők a létesítmény befogadóképességénél több belépőjegyet adtak el, ezért körülbelül ötven embert be sem engedtek.

Hatékony védekezésére és Palasics Kristóf bravúros védéseire alapozva jól kezdett a magyar együttes, de ezt támadásban nem mindig tudta gólra váltani. A folytatásban egyre hatékonyabbá váltak a lövések, sikerült is ellépni 9-4-re, innen azonban – részben a magyar cserék következtében – gyorsan visszazárkóztak a házigazdák (9-7).

Egy újabb jó időszakot követően megint négy volt közte, majd a szerbek minden magyar hibát góllal büntettek, és ekkor már Palasics sem tudott hárítani, így a 29. percben egyenlítettek a házigazdák (15-15), sőt a szünet előtt – a meccs során először – a vezetést is átvették.

A második félidő elején ismét remekül működött a vendégek védekezése, és a Krakovszki-ikrek, Zsolt és Bence hat találatával visszavették a vezetést. Az első felvonásban a szerbeknek hattal több kapura lövésük volt, de a szünet után ezt gyorsan kiegyenlítette a magyar válogatott. A szerb játékvezetőknek köszönhetően sokszor gyakorolhatták az emberhátrányos játékot a vendégek, részben ennek is betudhatóan a 47. percben ismét egyenlítettek a hazaiak (24-24).

Született egy „bemondásos” gól is, a szerbek lövése után ugyanis a labda hátul kicsúszott a hálóból, már a házigazdák is lemondtak a találatról, de Lékai Máté csapatkapitány sportszerűen jelezte, hogy bent volt. A rossz magyar hajrát kihasználva másfél perccel a vége előtt megint a jól védekező szerb csapatnál volt az előny, majd Ónodi-Jánoskúti Máté állította be a végeredményt.

Bartucz László négy, Palasics Kristóf hat védéssel zárt. A túloldalon Vanja Ilic hatszor, Danilo Radovic, Simo Sijan és Mateja Dodic négy-négy alkalommal talált be, Andrej Trnavac négy, Milan Bomastar hat lövést védett.

A két csapat 13. egymás elleni mérkőzésén hét magyar és négy szerb siker mellett másodszor született döntetlen.

A két csapat pénteken 18 órától Szegeden ismét találkozik egymással.

Krakovszki Zsolt szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott a hajrában eladott labdák miatt nem nyerte meg a szerbek elleni felkészülési mérkőzést.

Hírdetés

„Úgy gondolom, támadásban volt egy-két olyan eladott labdánk, ami megpecsételte a sorsunkat. Ezek döntő szituációkban történtek, szerintem ez volt az oka, hogy ma nem sikerült nyernünk” – nyilatkozta az a találkozó után a német HSG Wetzlar jobbszélsője.

Krakovszki négy góllal zárt, ahogyan ikertestvére, Bence is. A második félidő elején kettejük remek teljesítményének köszönhetően sorozatban hat Krakovszki-gól született magyar oldalon.

„Nagyon jól éreztem magam a pályán, de úgy gondolom, sokat hibáztunk. Szerencsére ez nem a világbajnokságon jött ki, hanem most, és ezeken még tudunk dolgozni. Van még néhány napunk, vissza fogjuk nézni a hibáinkat, és ki fogjuk javítani” – magyarázta.

Felidézte, hogy az első félidőben többet hibáztak támadásban, és a visszarendeződésük sem volt tökéletes, nagyon sok gyors gólt kaptak. Leszögezte, hogy jobban kell vigyázniuk a labdára, ezen is dolgozni fognak a következő időszakban.

A magyarok egy hét múlva Észak-Macedónia ellen kezdik meg szereplésüket a világbajnokság varasdi csoportjában, majd pénteken Guinea, vasárnap Hollandia ellen lépnek pályára, egyaránt 20.30-tól. A szintén varasdi középdöntőbe az első három helyezett jut.

Krakovszki hozzátette, a rajtig még van néhány edzésük, és vár rájuk egy újabb felkészülési meccs a szerbek ellen, pénteken 18 órától Szegeden.

A jobbszélső tavaly nyáron igazolt a német élvonalba, és elismerte, nagyon nehéz dolga van, hiszen egyedül van egy új környezetben, új csapatban.

„Úgy gondolom, már sikerült beilleszkednem, de még várok arra a játékidőre, amit én szeretnék. Teljes erőbedobással edzek, és remélem, hogy minél több lehetőséget fogok kapni a későbbiekben” – mondta a játékos, akinek két évre szól a szerződése Wetzlarban.

A jobbátlövők közül Ilic Zoran ősszel sérüléssel és betegséggel is küszködött, Ancsin Gábor pedig a közelmúltban volt beteg, kihagyta a felkészülés első néhány napját és a szerbek elleni találkozót is, így Ónodi-Jánoskúti Máté sok időt kapott ezen a poszton támadásban és védekezésben is.

A Ferencváros játékosa úgy fogalmazott, eléggé döcögősen indult a mérkőzés, de a második félidő már „jobban nézett ki”, mint az első.

„Jól kezdtünk, de aztán volt egy kisebb hullámvölgyünk. Az mindenféleképpen jó, hogy ez egy edzőmérkőzésen jött ki, és nem a világbajnokságon tapasztaljuk” – vélekedett.

Felidézte, hogy már novemberben az Európa-bajnoki selejtezőkön is játszott a válogatottban, tehát ami a beilleszkedését illeti, „az alapok megvannak”.

„Nyilván ez most egy más munka, de próbálom felvenni a ritmust. Próbálok jól teljesíteni és egészséges maradni, hogy bármikor számíthassanak rám” – nyilatkozta.

A jobbátlövő – aki háromszor talált be a szerbeknek – szerint a magyar válogatott egyik erőssége, hogy a játékosok mindig képesek egymást támogatni, neki is nagyon sokat segít Ancsin és Ilic is.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »