Krajčí tagja marad a Slovensko mozgalomnak és a frakciónak

Krajčí tagja marad a Slovensko mozgalomnak és a frakciónak Kulcsár Péter2025. 10. 01., sze – 18:38

Marek Krajčí parlamenti képviselő tagja marad a Slovensko mozgalomnak, és a Slovensko, Za ľudí, KÚ parlamenti frakciójának. Felajánlotta ugyan a távozását, és háláját fejezte ki, amiért a frakció és a mozgalom elnöksége ezt elutasította. Megszavazta az alkotmánymódosítást, emiatt ajánlotta fel a kilépését – mondta szerdai sajtótájékoztatóján.

Hírdetés

„Hálás vagyok a parlamenti frakció és a Slovensko mozgalom elnökségének döntéséért, a megbocsátásért és az új kezdet lehetőségéért. Elfogadom a felém nyújtott kezet. Hiszem, hogy az idő és a kedvesség begyógyíthatja a sebeket” – fogalmazott.

Sajnálja azonban, hogy Rastislav Krátky, aki hozzá hasonlóan megszavazta a módosítást, távozik a frakcióból és a mozgalomból. „Másrészt tiszteletben tartom a mozgalom és a frakció döntését” – mondta, és hozzátette, meglehet, hogy Krátky a szavazás után más megoldást választott, mint ő. „Ha rajtam múlna, szeretném, ha ő is kegyelmet kapna” – tette hozzá.

Krajčí kedden (szeptember 30.) bejelentette, kérni fogja párt- és frakciótagságának megszüntetését. Azután döntött így, hogy a múlt héten Krátkyval együtt az alkotmánymódosítás mellett szavazott, bár korábban mindketten kijelentették, hogy nem fogják támogatni. Igor Matovič, a Slovensko mozgalom elnöke erre reagálva közölte, Krajčí felajánlotta a távozását, de nem szeretné, ha elfogadnák. Azzal érvelt, hogy Krajčí beismerte a hibáját, és vállalta a felelősséget. Bejelentette azonban, hogy Krátkyt kizárják, mert semmi jelét nem mutatta a felelősségvállalásnak, és nem kért bocsánatot.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »