Közzétették az új gázárakat, drágulás lesz, de nem mindenkinek

Közzétették az új gázárakat, drágulás lesz, de nem mindenkinek

Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) nyilvánosságra hozta, milyen maximális árakat számlázhat ügyfeleinek a Szlovák Gázművek (SPP) a következő időszakban. Bár a döntés megszületett, a lakosság jelentős részét továbbra is védi majd az állami energiaár-kompenzáció, amit ugyan a kormány megnyirbált, de a háztartások 90 százaléka még mindig élvezheti. Az ÚRSO új árlistája kifejezetten azokat a háztartásokat érinti, amelyek kiesnek az energiatámogatási rendszerből.

Egyelőre nem tisztázott pontosan, hány embert érint a változás, mivel a részletekre még várni kell. A kormány korábbi nyilatkozatai alapján azonban a lakosság 90 százaléka továbbra is támogatott árat fizethet. A maradék, mintegy 10 százaléknyi fogyasztó viszont a piaci árakkal szembesülhet. A fix havi díj minden tarifa esetében egységesen 1,50 euró lesz 2026. január 1-jétől.

Az elfogyasztott gáz ára a tarifacsoporttól függően változik majd. A legkisebb fogyasztású D1-es tarifában 0,0484 euró lesz kilowattóránként, míg a legmagasabb kategóriákban ez az összeg eléri a 0,0585 eurót. A besorolás alapja a háztartás éves fogyasztása, amely megkülönbözteti a csak főzésre és a fűtésre is gázt használókat.

Konkrét példa a várható költségekre

Hogy mit jelentenek ezek a számok a gyakorlatban, érdemes egy átlagos, fűtésre is gázt használó háztartást alapul venni. Egy ilyen család tipikus éves fogyasztása körülbelül 20 ezer kilowattóra. Az ÚRSO döntése alapján az SPP ezért a mennyiségért kilowattóránként 0,0436 eurót számlázhat.

A számítások szerint így maga a gázszolgáltatás egy „tipikus”, D3-as fogyasztó esetén évi 872 euróba kerülne. Ehhez adódik hozzá a havi fix díj, amely éves szinten további 18 eurót jelent. A végösszeg tehát ennél a fogyasztásnál nagyjából évi 890 euróra jön ki. Fontos hangsúlyozni, hogy ez az összeg kizárólag a gáz mint áru árát és a kereskedelmi költségeket tartalmazza.

Ez a tétel teszi ki a végső számla legnagyobb részét, mintegy 62 százalékát. A maradék összeget a szállítási és elosztási díjak alkotják, amelyekről a következő hetekben dönt a szabályozó hatóság. A végleges számla tehát még módosulni fog a további járulékos költségekkel. (Ha az általánosan elfogadott, de csak tájékoztató jellegű 62 százalékból indulunk ki, akkor a végső ár cirka 1430 euró körül lehet, ami havi szinten 120 eurót jelent – a szerk.). 

A piac és az árképzés háttere

A döntés jelentősége abban rejlik, hogy az SPP látja el gázzal a szlovákiai háztartások közel 70 százalékát. A piac többi szereplője, köztük az újonnan létrejött Energetika Slovensko, szintén a szabályozásokhoz igazodik majd. A végső árakat tartalmazó határozatokat december elején teszik közzé.

Hírdetés

Az árak meghatározásakor a hivatal egy kilenc hónapos referencia-időszakot vett figyelembe. A 2026-os évre vonatkozóan a 2024 októbere és 2025 júniusa közötti tőzsdei átlagárakkal számoltak. Ez a módszer segít kiszűrni a rövid távú piaci kilengéseket. A maximált ár nemcsak a gázt, hanem a kereskedő költségeit és kockázatait is fedezi.

Ez a szabályozott ár védi a sérülékeny fogyasztókat, beleértve a lakosságot és a kisvállalkozásokat is. Az állam célja, hogy megóvja az érzékenyebb csoportokat a hirtelen árugrásoktól. A kormány ígérete szerint a többség nem fog drasztikus változást érezni a számláin.

Célzott és automatizált állami segítség

A költségvetés 435 millió eurót különített el az energiatámogatásokra. A rendszer célzott lesz, és a jogosultságot jövedelmi kritériumok alapján állapítják meg. Az állam közvetlenül a szolgáltatóknak fizeti ki a piaci és a rezsicsökkentett ár közötti különbséget.

Az új rendszer nagy előnye az automatizálás, amelyhez a gazdasági minisztérium rengeteg adatot gyűjtött össze. A cél az, hogy a lakosságnak ne kelljen papírokat benyújtania, hanem egy algoritmus döntse el a jogosultságot. A támogatás vagy energiauutalvány formájában, vagy automatikus árkorrekcióval jut el a fogyasztókhoz.

Az élethelyzetek változása miatt az állam évente legalább kétszer felülvizsgálja a jogosultságokat. Ha valaki elveszíti a munkáját, utólag is jogosulttá válhat a támogatásra. Fordított esetben, ha a bevételek nőnek, a támogatás megszűnhet.

Jövőbeli kilátások és a hivatal álláspontja

Az ÚRSO elnöke, Jozef Holjenčík szerint a villamos energia és a víz ára stabilizálódhat. A gáz esetében azonban a geopolitikai helyzet és az uniós politika miatt bonyolultabb a helyzet. A hivatal prioritása a biztonság és az energia elérhetősége marad.

A jövőben a szabályozó hatóság dinamikus tarifák bevezetését is tervezi. Ez a rendszer azokat jutalmazná alacsonyabb árral, akik kevesebb energiát fogyasztanak. A cél a takarékosságra való ösztönzés, miközben a sérülékeny fogyasztók védelme is megmarad.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: illusztráció/Canva


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »