Közvetlen gőg. Kedves Magda, amikor ezen a levélen gondolkodtam, ez a szókapcsolat jutott az eszembe. Akármelyik könyvedet nyitottam is ki, mindig azonnal magával ragadott, bárki is lett légyen a mesélője, Annuska vagy Encsy Eszter, vagy éppen a mindentudó narrátor. Nem tudtam letenni.
Azt hiszem, ennek az egyszerűség az oka. Nem valami nagy meglátás, de akkor, amikor sok jelentős prózaíró a bonyolultságot találta meg, talán nem is teljesen üres. A mondataid úgy mesélnek, ahogy akárki tudna egy sarkon vagy a buszmegállóban. Ez persze maga is varázslat – tenéked magyarázzam?! Azért idézem Heltait, mert ő tudott úgy verset írni, ahogy te prózát.
És a történeteid is mindennapiak. Egy asszony minden eszközzel azon van, hogy pokollá tegye a férje életét, egy másik nem tud ember lenni egy nehéz helyzetben, egy harmadik úgy megszervez mindent, hogy éppen azért hiányzik belőle a melegség, egy férfi annyira keresztény, hogy mindenkit tönkretesz maga körül. Mindannyian láttunk már ilyent is, olyant is, és ha figyelünk, látunk mindennap.
Szóval szeretlek, kedves Magda, nem is tagadom. Nemrég hallottam különben Réz Páltól, hogy élete végén Jékely Zoltán beleszeretett egy régi bárónőbe. Hát így szeretlek én is, annak a szeretetével, aki szintén közvetlenségre vágyik, és azt reméli gyakorolni és képviselni.
És miért a gőg? Hát mert a kiválasztottságtudat azért ott van a közvetlenséged alján, ne is haragudj. Már a választott hősnők is: olyan ez, hogy egy véletlen, kettő már sors, három már vallomás. Kegyetlenek, kíméletlenek és gőgösek – szerintem rád a harmadik jellemző igazán. Meg sem történhetett volna, hogy ezeket a remekműveket egy olyan ember írja meg, aki a más véleményétől megváltoztatja a sajátját.
De azt se tagadom, hogy felnézek rád, kedves Magda, ami azért mégiscsak más, mint a szeretet. Nőnek lenni és világhírűvé válni, ez azért nem volt általános, hiszen a közismert és -kedvelt asszonyi teendők nemigen engedték a nőket ilyen dobogók közelébe. Írónak lenni, akinek a regényeiből és az esszéiből árad a sodrás, erre vágytam egész életemben. És közben szerkeszteni, hiszen mindenki, aki próbált már regényt írni, tudja, hogy az több, mint mondatokat írni egymás után. Nemrég egy barátom megjegyezte, Babits nagy költő, de Kosztolányi tudta azt is, hogy kell elmondani egy történetet. Elmesélni egy történetet, az aztán a kihívás, kedves barátom! Mindezt te nagyon tudtad. Nem is tudom, hol szedtél össze annyi mesét és figurát, és hogyan tudtad „becsatornázni” őket egy nagy egészbe. A Pilátus, a Disznótor, a Freskó, Az ajtó máig nagy élményem maradt, és az az érzésem, ezzel már végleg így leszek, noha vannak még kiábrándulásaim. Ami jó: addig még fiatal vagyok, mint mondani szokás, lélekben és szellemben. Csalódni nehéz, de hasznos.
Úgy gondolom, te vagy a magyar prózaírás Helen Mirrenje. Nagy, súlyos színésznő, mint tudod, Emerencet játszotta el. Azt hiszem, titokban minden író ilyesmikre vágyik, és abba keseredik bele, hogy csak neked jutott.
Még azt is szeretem, hogy te nem vagy pozőr. Ha gonosz vagy, hát az vagy, és ha kíméletlen, akkor irgalmatlan. De őszintén vagy mindez, és ettől válsz megközelíthetővé.
Kedves Magda, én sosem hittem tehetség és erkölcs összefüggéseiben, legalábbis olyan problémátlanul nem, mint legtöbb pályatársam. Magában az összefüggésben hiszek, de nem úgy, hogy nagy író, nagy művész csak nagy ember lehet. Ezek a kollégák különben mást se művelnek, mint hogy mentegetik a választottjaikat.
Így hát azt gondolom, benned egyesült a kettő, megvalósult az összefüggés. Távolról úgy látom, te éppen az voltál, aki. Ennél nagyobb dicséret nem kell.
Kedves Magda! Üdvözöllek ott, ahol vagy, kérlek, üzenj vissza valamit.
Barátsággal: Demény Péter
Marosvásárhely, 2022. február 21.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
