Közveszéllyel való riogatás miatt feljelentik szinte a teljes kormányt és a Fidesz-vezérkart

Közveszéllyel való riogatás miatt feljelentik szinte a teljes kormányt és a Fidesz-vezérkart

Kedd reggel derült ki, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) elutasította Mirkóczki Ádám jobbikos parlamenti képviselő Soros Györggyel szembeni feljelentését, és 5,5 oldalas indoklásban tisztázta, hogy a kormány által milliárdokból futtatott kampánynak semmilyen jogalapja nincs.

Ezzel Mirkóczki szépen behúzta a csőbe a Fideszt, hiszen így már, mint keddi sajtótájékoztatóján is fogalmazott,

Orbán Viktornak és a kormánynak is egy hivatalos, pecsétes papírja van arról, hogy hazudik. Egyszerűen ez a helyzet, csak sajnos ez milliárdokat emészt fel.

A Jobbik politikusa tegnap kapta meg a hivatalos NNI-határozatot. Azt mondta, szerinte egy Magyarországnál „szerencsésebb történelmi fejlődésű országban” a kormány egyrészt

  • bocsánatot kérne,
  • kirúgná a kampány lebonyolítóit,
  • és persze leállítaná az egész kampányt.
  • Most naivan, de én is ezt kérem – tette hozzá.

    A történet azonban itt nem ér véget, Mirkóczki Ádám ugyanis bejelentette, hogy rémhírterjesztés miatt feljelenti azokat a kormánytagokat és fideszes szereplőket, akik aktív részesei „ennek az agymosásnak”.

    Hírdetés

    A jobbikos képviselő idézte a közveszéllyel való fenyegetésről szóló törvényt, ami kimondja, hogy aki közveszély bekövetkezését színleli, az a köznyugalom elleni bűncselekményt követ el, ami három év letöltendő szabadságvesztéssel is sújtható.

    A feljelentettek között lesz

    Németh Szilárd,

    Kovács Zoltán,

    Orbán Viktor,

    Tuzson Bence,

    Gulyás Gergely,

    „és még sokan mások”, a vezetők közül.

    Mirkóczki szerint jogi következményeinek kell lennie annak, ha a társadalmat nem létező közveszéllyel kormányszinten riogatják. Egyben megköszönte az NNI-nek, ami „most már egészen biztos, hogy a Soros-terv része” lett, hogy lelkiismeretesen elvégezte az ellenőrzést annak ellenére is, hogy nyilván minden más munkája fontosabb ennél.

    A képviselő úgy látja, tízmillió ember agymosása zajlik, aminek eredménye már most is látszik. Úgy vélte, visszafordíthatatlan társadalmi folyamatok indultak el, és magyart a magyart ellen ilyen fokú gyűlölettel még nem fordítottak egymás ellen.

    Ezt meg kell állítani – jelentette ki.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »