Közvélemény-kutatás – Orbán, Lázár, Rogán, Varga

Míg 2016 májusában a Fidesz szavazóinak 77 százaléka vélekedett úgy, hogy abban az esetben is a Fideszt támogatná, ha a párt nem Orbán Viktor vezetésével indulna a választáson, októberre ez az arány 7 százalékponttal (84 százalékra) növekedett. Egy nem Orbán Viktor által vezetett Fideszt a kormánypárti szavazóknak már csak 4 százaléka utasítana el, szemben a májusi 8 százalékkal. A kérdést megítélni nem tudók aránya is csökkent májushoz képest: a Fidesz híveinek 15 százaléka helyett már csak 12 százaléka nyilatkozott így.

Hírdetés

Magyar Menedék - Férfienergia

A kutatási eredményeink szerint a Fidesz támogatóinak csupán 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Rogán Antalt tartaná alkalmasabbnak a kormányfői pozícióra (ebben az is közrejátszhat, hogy Rogán népszerűségének megártott a „helikopteres botrány”). Ez az arány még a „mindhármat” válaszlehetőséggel (2%) együtt is csekélynek számít. Lázár János vezeti a preferencia-sorrendet: a Fideszesek egyharmada őt tartaná alkalmasabbnak a miniszterelnöki pozícióra, majd Varga Mihály következik 28 százalékkal (ezekhez akár 2-2%-ot hozzá is adhatunk a „mindhármat” válaszlehetőség okán). A kormányfői pozícióra mindhárom politikust kevéssé alkalmasnak tartók aránya 7% volt. (Emlékezetes, hogy 2016 augusztusában a kormánypárti szavazók még többen tartották Varga jelölését jónak, mint Lázárét a miniszterelnöki posztra.) A Fidesz híveinek csaknem egyötöde (19%) nem tudott állást foglalni a kérdésben.

Iránytű Intézet


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »