Köztörvényes afrikai ‘képviseli’ hazánkat az Eurovízión

Szegény Magyarország. Ismét tévedtek, akik azt hiszik, ennél már nincs lejjebb. De van és lesz még rosszabb is. Esélye sem volna minderre egy magyar előadónak, ha előtte földön fekvő négert rugdosott volna. Meg persze a ‘pártatlan’ zsűri, amelyik ezt a férget győztesnek hozza ki.

Kállay-Saunders András megy az Eurovízióra a teljesen pártatlan döntés nyomán

Hihető, hogy nem akad e földön jobb magyar énekes ennél?

Hírdetés

Így öt adás után végre sikerült eldönteni, hogy melyik legyen az a dal, amelyiket Magyarország indít az ezúttal Koppenhágában megrendezett Eurovízión. a mellesleg életveszélyes, aljas indokú testi sértéssel gyanúsított Kállay-Saunders András futott be a Running című dallal.

Igazán demokratikus módon a zsűri választotta ki azt a négy dalt, amik közül választani lehet, az pedig különösen nehéz lehetett, hogy mindegyikről elmondják, hogy milyen fantasztikus dalokról van szó, de így is sikerült elintézni, hogy a versenyzők közül 25 percig tényleg senki ne énekeljen a műsorban.

A legvégső döntőbe Bogi, a Fool Moon és Király Viktor futott még be. Érdekes, hogy a zsűri már a tavalyi verseny alatt is őt akarta benyomni az Eurovízióra, de akkor ByeAlex keresztülhúzta a számításaikat, idén viszont már biztosra mentek, és a hasonló szinten outsider Depresszióra végül nem lehetett szavazni.

velvet nyomán


Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »