Központosít a Szövetség, Gubík beszólt a „nagy öregeknek”, vétójogot kért és kapott

Központosít a Szövetség, Gubík beszólt a „nagy öregeknek”, vétójogot kért és kapott

Központosít a Szövetség, Gubík beszólt a „nagy öregeknek”, vétójogot kért és kapott Lajos P. János2025. 11. 29., szo – 12:40

Alapszabályt módosított és hosszú távú programot fogad el ma a Magyar Szövetség kongresszusa, már a jövő évi választásra készülnek. A Beneš-dekrétumok, a kisebbségi jogok kapcsán a kormányt és a kisebbségi kormánybiztost is bírálta.

Központosításra készül a Magyar Szövetség a mai kongresszusán, amelyen módosítani akarják a párt alapszabályát is. Gubík László pártelnök szerint azonban csak kicsit vesznek vissza a regionális szervezetek hatásköreiből. Szerinte a pártnak most „pulóveres mozgalmárokra” van szüksége, akik dolgozni tudnak és akarnak. 

„És ennek ágyaz meg a párt szuperregionális és végletekig decentralizált döntéshozatalát a központ felelősségvállalásával egyensúlyba hozó (…) új alapszabály”

 – mondta Gubík a közgyűlésem tartott beszámolójában. Szerinte a Magyar Szövetség még ezzel az új alapszabállyal is „a regionálitást és decentralizációt” tisztelő és alkalmazó párt marad. Az új alapszabályt a kongresszus már elfogadta. Ez vétójogot biztosít a pártelnöknek bizonyos jelöltállítási kérdésekben. 

„Pulóveres mozgalmárok” kellenek 

A pártelnök úgy látja, új módszerekre van szüksége a Szövetségnek, hogy jobban el tudják érni az embereket. „Végig kell szántanunk a háztartásokat is, a kultúrházas és koszorúzós rendezvényeken túl a komfortzónán kívül eső minden terepen jelen kell lennünk, legyen az az áruházak előtti tér, a helyi kocsma, a piac, a focipálya” – mondta Gubík. Szerinte minél több önkéntesre van szükségük, mert szerinte a helyi szervezeteik már nem nagyon képesek a mozgósításra. 

„Önkéntesek és segítők is kellenek. Legyünk őszinték, a helyi szervezeteink már csak kivételes esetben tudják kitermelni ezt a hálót” 

– mondta Gubík. A „pulóveres” hasonlathoz többször visszatért, szerinte a kongresszus után kezdődnek majd a „pulóveres napok”, amikor mindenkinek dolgoznia kell. A hasonlatot Öllös Lászlótól vette, aki a párt november 17-én tartott konferenciáján pulóverben jelent meg, mert 1989-ben a „pulóveres mozgalmárok” döntötték meg a kommunista rendszert. 

Hírdetés

Gubík bírálta a párt egyes képviselőit is, habár jobbára név nélkül. „Aki kételkedik, magára játszik vagy alibit keres, ő is megbecsült tagja marad a politikai közösségnek, de inkább adja át helyét a pulóveres társának” – mondta a pártelnök. Úgy véli, elég volt a másra mutogatásból és a mellébeszélésből.  

„Nem fog meghatni sem a társunkra mutogatás, sem a pártbéli múlt, sem a régi érdemek”

 – mondta Gubík. 

A kormánybiztos helyében lemondana

Horony Ákos kormánybiztos azonban megkapta a „selyemzsinórt”, igaz udvarias, baráti szavakba csomagolva. 

„Alkatilag, vérmérsékletben és betöltött hivatalban is mások vagyunk Horony Ákos barátommal, ezért nyugodtan kijelenthetem, hogy én a héten már felálltam volna a helyemről” 

– mondta Gubík. Ezzel arra utalt, hogy a kormány, amelynek kormánybiztosként ő is tagja, szerinte nagyon rosszul reagált az utóbbi napokban egyre forróbb témává váló Beneš-dekrétumokra. „A szlovák kormány elégtelenre vizsgázott ebben a kérdésben” – mondta a Beneš-dekrétumokra adott kormányzati reakcióra Gubík.  

Elégedetlen azonban a kormány hozzáállásával a kisebbségi jogokkal kapcsolatban is. 

„Évek óta láthatóak a magyar-szlovák kormányközi kapcsolatok eredményei a gazdasági kérdésekben vagy a korábbi sovinizmus féken tartásában, de azt is látjuk, hogy jogállási kérdéseinkben a miniszterelnökök barátsága sem hozta meg a Kánaánt“

 – mondta a pártelnök. 

Hírünket bővítjük. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »