A közeljövőben megújul a Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesületének székháza.
A projektről dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Orbán Viktor magyar miniszterelnök állapodott meg. A felújítás magában foglalja a tetőszerkezet cseréjét, a helyiségek adaptálását és minden olyan munkálatot, amely lehetővé teszi, hogy az épület a következő évtizedekben is szolgálni tudja az ottani magyarságot.
A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete 1888-ban alakult meg, nem sokkal az 1884-es magyarországi ipartörvény elfogadása után – a Délvidéken az elsők között. Az akkori iparosok és cégmesterek közösséget alkotva tömörültek egybe, hogy közösen védjék termékeiket és piacaikat. Az egyesület jelenlegi székháza Temerin központjában, a főutcán található. Az 1930-as években a tagok által kibocsátott téglajegyek és adományok révén épült fel. Az épület ma is élő közösségi térként funkcionál – több civil szervezet, köztük a kézimunkázók, a dalkörösök és az íjászok is itt találtak otthonra.
Szűcs Béla, tiszteletbeli elnök, Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete: „Ez Temerin népének egy hagyománya, egy olyan összetevője a közösségi emlékezetnek, amelyet ez a kiállítás – különösen a régi szerszámok bemutatója – is tükröz. Ezek voltak a huszadik század meghatározó szakmái, és sikerült összegyűjtenünk az emlékeket, részben családi hagyományokból, részben pedig a tagok személyes emlékeiből és örökségéből.”
A jövőben méltó helyet kaphat az iparosmúltat bemutató múzeum, közösségi tereket alakítanának ki az épületben és az udvarban is, emellett olyan funkcionális helyiségek kialakítását is tervezik, amelyek hosszútávon biztosítanák az épület fenntarthatóságát. Miavecz Béla, a fegyelmi bizottság elnöke, Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete: „Az ipartestület felújítási terve a temerini magyarság közös akarata. A civil szervezetek mind támogatták, csakúgy, mint a helyi VMSZ-szervezet, hiszen ha sikerül megvalósítanunk ezt a projektet, akkor Újvidéktől mindössze 18 kilométerre lesz egy szép székházunk, ahol más magyar civil szervezeteknek is helyet tudunk biztosítani. Ez az egyetlen ipartestület, amely nevében is magyar.”
A csaknem ezer négyzetméteres telek felújításának tervdokumentációja már elkészült, a kivitelezésről folynak az egyeztetések. Az egyesület az év során több hagyományos eseménynek is otthont ad, ilyen például az Iparosbál, a Szent József-napi ünnepség, valamint az Illés-napi felvonulás és az azt követő esti program. A jövőbeni célok között szerepel az is, hogy az egyesület kulturális téren bővítse tevékenységét, még több programmal gazdagítva Temerin közösségi életét.
The post Közösségfejlesztés Temerinben appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »



