Közösséget építenek, tehetséget fejlesztenek (Díákszínjátszók találkoztak Sepsiszentgyörgyön)

Közösséget építenek, tehetséget fejlesztenek (Díákszínjátszók találkoztak Sepsiszentgyörgyön)

Diákok vették birtokukba péntek délelőtt a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola  színpadát, mely immár tizenhatodik alkalommal adott otthont az országos gyermekszínjátszó találkozónak. A rendezvényen – mely tavaly vette fel Nagy-Kopeczky Kálmán bábszínész, rendező, a Cimborák Bábszínház egykori vezetőjének nevét – közel kétszáz résztvevőt láttak vendégül a házigazdák.

Lazar Raimond, a Váradi József Általános Iskola igazgatója köszöntőjében kiemelte, olyan vetélkedő házigazdái, melyen a hangsúly nem a tanulásra, tudásra, sokkal inkább a kreativitásra, a tehetségre helyeződik. Úgy vélte, irigylésre méltó a részt vevő gyermekek bátorsága, hiszen készek legyőzni a félelmei­ket, készek színpadra, közönség elé állni és megmutatni képességeiket.

Hírdetés

Vargha Fruzsina alpolgármester beszédében arra hívta fel a diákok figyelmét, függetlenül attól, hogy az elkövetkező években mivel foglalkoznak majd, a színészet lesz az a pálya, amely által orvosok, focisták, táncosok, de akár polgármesterek is lehetnek. „És ehhez nem kell külön-külön tanulni, elég lesz továbbfejleszteni azt a tehetséget, kreativitást, sok szép gondolatot, amely most, ezen a találkozón bennetek van” – fűzte hozzá.

Az öt háromszéki csapat mellett Brassó és Hargita megyéből érkező tanulók mutattak be összesen kilenc mesejátékot az idei találkozón. A rendezvényt szervező Péter Kinga tanítónő az esemény sokszínűségét hangsúlyozta lapunknak. Azt tapasztalja, a színjátszás közösségformáló ereje igen erős, talán ezért is népszerű a pedagógusok körében. „Roppant jó az, amikor a gyermek megtapasztalja a ráhagyatkozást, az egymásra figyelést, a színpadon pedig úgy kell segíteniük egymást, hogy az sikeres legyen. Mindeközben kreatívak, gondolkodnak, helyzeteket oldanak meg, ebben rejlik a sokszínűség” – összegezte lapunknak.

A zsűri értékelése nyomán első díjas lett a Váradi József Általános Iskola Székely csemeték csapata által bemutatott A pletykás asszonyok című előadás (felkészítőjük Domokos Zsuzsanna tanítónő), illetve a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum csapata, amely Bálványosvár című előadását hozta el a találkozóra (felkészítőjük Kerekes Izabella tanítónő). A kőrispataki Vadrózsák által színpadra vitt Csipkerózsika című mesejáték harmadik díjas lett (játékmesterek: Kiss-Márton Rozália és Székely Tímea pedagógusok). A többi diákcsapat különdíjban részesült, a zsűri a legtehetségesebb alakításokat is értékelte.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »