Közös nyilatkozatban bírálja az EU Magyarországot a Pride betiltása miatt, Szlovákia nem csatlakozott Kacsinecz Krisztián2025. 04. 17., cs – 17:30
Tizennyolc EU-tagállam közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar gyülekezési törvény módosítása miatt, amely lehetővé teszi a Pride-felvonulások betiltását. A nyilatkozat szerint az új szabályozás sérti az LMBTIQ+ emberek jogait, valamint korlátozza a békés gyülekezéshez és a szólásszabadsághoz való jogot. Szlovákia nem csatlakozott az állásfoglaláshoz.
Az állásfoglalást szerdán fogadták el az esélyegyenlőségért felelős miniszterek lengyelországi informális találkozóján – számolt be róla az EURACTIV a Politico-ra hivatkozva.
A munkaügyi minisztérium sajtóosztálya az EURACTIV kérdésére tömören reagált. Megerősítették, hogy Szlovákia nem képviseltette magát az állásfoglalást elfogadó tagállamok csoportjában. Egyben közölték, hogy Erik Tomáš munkaügyi miniszter (Hlas-SD) nem volt jelen a találkozón, a tárcát más képviselte.
A magyar parlament hétfőn elfogadta az alaptörvény 15. módosítását, amely lehetővé teszi a gyülekezési törvény módosítása által a Pride-felvonulások betiltását. A jogszabály ellen több ezren tüntettek Budapesten.
Kapcsolódó cikkünk
Ma délután megszavazta az Országgyűlés az alaptörvény 15. módosítását, amely azt is kimondja, hogy csak két nem van: férfi és nő. Az ellenzéki Momentum ismét tiltakozó akciót szervezett, több százan tüntettek a parlament előtt.
Röviddel este 5 után megszavazta az Országgyűlés az alaptörvény 15. módosítását, amely egyebek mellett azt is kimondja, hogy csak két nem van: férfi és nő. A gyerekek „jogainak” védelme minden más alapvető jogot megelőz majd, várhatóan erre, valamint a gyülekezési törvény módosítására alapozva akarja a kormány ellehetetleníteni a Pride-ot.
A módosítást 140 igen, 21 nem szavazattal fogadták el, összesen 161 képviselő szavazott. A Momentum képviselői nem vehettek részt a szavazáson, mert Kövér László (Fidesz) kitiltotta őket az ülésről.
Az Alaptörvényben mondta ki a Fidesz azt is, hogy „Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos”. Ez a droghasználati törvények szigorítását vetíti előre.
Alaptörvényi védelmet kapott a készpénzhasználat: kimondták, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy készpénzzel fizessen.
Felfüggeszthetővé vált a magyar állampolgárság
A javaslat elfogadása felfüggeszthetővé tette a magyar állampolgárságát annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent. Akinek felfüggesztik az állampolgárságát, az kiutasítható lesz Magyarország területéről. Igaz, ez a rendelkezés – legalábbis egyelőre – nem vonatkozik majd az uniós állampolgárokra.
A módosítás értelmében tehát csak azoktól vonható meg a magyar állampolgárság, akik a magyar mellett nem uniós állam állampolgárságával rendelkeznek. Az uniós tagállamok mellett kivételt jelentenek még az Európai Gazdasági Térség államai, vagyis a 27 EU-s ország mellett még Izland, Liechtenstein és Norvégia. Nem tartozik azonban a kivételek közé Nagy-Britannia, amely csak 2020-ig volt az EGT tagállama.
Törölték a bibliai utalást
Utólag a törvény szövegén több helyen módosítottak. Az eredetiben az szerepelt, hogy „az ember születési neme biológiai adottság, amely – a teremtés sorrendjével egyezően – vagy férfi, vagy nő lehet”, utólag a bibliai utalást törölték.
Kapcsolódó cikkünk
A Fidesz-frakció a végső simítások után benyújtotta a parlamentnek az alaptörvény módosítását, amely azt is kimondja, hogy csak két nem van: férfi és nő. A gyerekek „jogainak” védelme minden más alapvető jogot megelőz majd, várhatóan erre alapozva akarják majd betiltani a Pride-ot. Ez lesz az alaptörvány 15. módosítása a 2012-es életbe lépése óta
A Bibliára hivatkozva módosítaná a Fidesz a magyar alkotmányt: a parlamentbe benyújtott módosítás „a teremtés sorrendjével egyezően” férfiként vagy nőként határozza meg az embereket. Eszerint a születési nem biológiai adottság, az államnak pedig feladata a születési nem megváltoztatásának lehetőséget sugalló törekvések megakadályozása. Az Alaptörvény szövegébe ebből csak annyi kerül be, hogy „az ember férfi vagy nő”, közvetlenül az apa férfi, anya nő mondat elé. A Fidesz-frakció indoklása szerint ugyanis „a nyugati világ egyre erőteljesebben támadja a korábban magától értetődő normákat, különösen a család intézményét és a nemzeti identitást, a módosítás ezekre a kihívásokra reagál”.
Megágyaznak a Pride betiltásának
A gyermekek „megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való joga” pedig javaslat szerint az élethez való jog kivételével minden más alapvető jogot megelőzne.
Várhatóan ez a rendelkezés lesz majd az alapja a Pride betiltásának. Erről Orbán Viktor beszélt az évértékelő beszédében. Kijelentette, hogy a Pride szervezőinek nem kell igyekezniük, mert idén nem lesz melegfelvonulás Magyarországon.
A szervezőket azonban támogatásáról biztosította Karácsony Gergely, Budapest polgármestere, aki szerint elképzelhetetlen, hogy így korlátozzák a gyülekezési és a szólásszabadságot. Budapesten idén tartanák a 30. melegfelvonulást. A Pride-ot idén június 28-án szeretnék megtartani.
Az Alaptörvényben mondaná ki a Fidesz azt is, hogy „Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos”. Ez a droghasználati törvények szigorítását vetíti előre, vagyis várhatóan a könnyű drogok dekriminalizációjára sem lesz lehetőség.
Alaptörvényi védelmet kap a készpénzhasználat: kimondanák, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy készpénzzel fizessen.
Egyesektől ideiglenesen elvennék a magyar állampolgárságot
A javaslat felfüggeszthetővé teszi a magyar állampolgárságát annak a többes állampolgárnak, aki Magyarország közrendjére, köz- vagy nemzetbiztonságára veszélyt jelent. Akinek felfüggesztik az állampolgárságát, az kiutasítható Magyarország területéről – tették hozzá. Igaz, ez a rendelkezés – legalábbis egyelőre – nem vonatkozik majd az uniós állampolgárokra. A felfüggesztés határozott időre szól majd, a tervezett módosítás ugyanis így szól:
Senkit nem lehet születéssel keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani. A más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár állampolgársága a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező államok állampolgára kivételével – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint határozott időre felfüggeszthető. Tilos a csoportos felfüggesztés.”
Közölték azt is, hogy az alaptörvény módosításához a kormánypárti frakciók összes képviselője csatlakozott. „A célunk, hogy Magyarország alapvető értékeit a következő generációk számára is megőrizzük. Előre, Magyarország!” – áll a bejegyzésben.
Módosult az állampolgárság felfüggesztését lehetővé tevő mondat is: kivették a javaslatból, hogy az nem érvényes az olyan kettős állampolgárokra, akik másik állampolgársága az Európai Gazdasági Térség (EU, Norvégia, Izland, Liechtenstein, Svájc) valamelyik államához kötődik. Ezt azzal indokolták, hogy ez úgyis benne lesz az erről szóló törvényben.
A Fidesz cselhez folyamodott
A Momentum korábban blokádot hirdetett a parlamenthez, hogy megakadályozza a kormánypárti képviselők bejutását. A Fidesz-KDNP frakciója ezt úgy cselezte ki, hogy már az ülés kezdetére, délután egy órára berendelte a tagjait, míg a Momentum blokádja csak 3 órakor vette kezdetét. Az ellenzéki képviselők vélhetően arra számítottak, hogy a kormánypárti politikusok csak a fontosabb részre érkeznek meg, de ezúttal a napirend előtti vitákat és a kérdéseket se hagyta ki a többség.
Az ellenzéki mozgalom korábban a gyülekezési törvény módosítása ellen füstgyertyákkal tiltakozott az üléstereben, Kövér László házelnök emiatt kitiltotta a Momentumot a parlamentből és rekordbírságot szabott ki a párt képviselőire.
A Telex helyszíni tudósítója szerint a Parlament autós bejárata előtt demonstráló momentumosokat a rendőrök egyenként húzták fel a földről, akik közül korábban többen a lábuknál, gyorskötözővel kötötték össze magukat társaikkal. A tüntetőket igazoltatták. A bejáratot és környékét rendőrsorfal védte a tiltakozóktól.
17 órakor tüntetéssel folytatódott a tiltakozó akció a Kossuth téren, ahol felszólalt Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina is.
Fico Orbánnak: nem fogom engedni, hogy bántsanak
Minden ember, így az LMBTIQ+ személyek alapvető jogainak és szabadságának tiszteletben tartása és védelme az európai közösség elválaszthatatlan része. Ez közös felelősségünk
– szerepel a szerdán elfogadott állásfoglalásban.
Az Európai Bizottság, amely az EU alapértékeinek betartását felügyeli, egyelőre csak annyit közölt: meg kell vizsgálnia a magyar jogszabály minden elemét. Az előző jogszabály, amely korlátozta az LMBTIQ+ emberek médiában való megjelenítését, már az Európai Unió Bírósága előtt van.
A jövő hónapban tárgyalnak a tagállamok a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárásról. Elméletileg jogukban áll felfüggeszteni annak az országnak a szavazati jogát, amely megsérti az EU alapvető értékeit.
Robert Fico miniszterelnök ugyanakkor az Orbán Viktor magyar kormányfővel való találkozója után kijelentette: nem fogja hagyni, hogy ez megtörténjen, meg fogja vétózni az erre irányuló törekvéseket.
Faraday-tokokkal felszerelkezve érkeztek Magyarországra az EP-képviselők
Az Európai Parlament delegációja a héten háromnapos látogatáson vett részt Magyarországon, hogy felmérje a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok helyzetét. A képviselők megállapították, hogy a magyar kormány nem hajtotta végre az EU ajánlásainak többségét, sőt, olyan új intézkedéseket vezetett be, amelyek sértik az uniós jogot, például a gyülekezési jog korlátozását.
A delegáció tagjai speciális, lehallgatás elleni Faraday-tokokat kaptak mobiltelefonjaikra, és óva intették őket a nyilvános wifi-hálózatok és töltők használatától. Ezt azzal indokolták, hogy fennáll a telefonok lehallgatásának és az adatlopás veszélye.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


