Közös munka az úszóknál Rasovszky Kristóf vezetésével

Közös munka az úszóknál Rasovszky Kristóf vezetésével

Az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf lett a Magyar Úszó Szövetség sportolói bizottságának elnöke.

A szervezet első alkalommal ülésezett a párizsi olimpiát követően, és a honlapján olvasható beszámolóból az is kiderült, hogy elfogadták a 2025-ös válogatott kereteket, továbbá határoztak arról, hogy Risztov Évát delegálják új tagként a MOB közgyűlésébe.

Wladár Sándor elnök beszámolójában a kiváló olimpiai szereplés – három arany-, valamint egy-egy ezüst és bronzérem – mellett külön hangsúlyt kapott a jelenleg is 42 ezer kisgyermek ingyenes úszásoktatását koordináló Úszó Nemzet Program, amely jövőre is kiemelt figyelmet kap a kormányzatról.

A kiemelkedő párizsi szereplésről – az olimpián és a paralimpián is az úszók voltak a magyar csapat legjobbjai –, valamint a nyári, szintén remekül sikerült korosztályos világversenyekről készült kapitányi beszámolókat egyhangúlag fogadták el, hasonlóan a 2025-ös válogatott keretekhez. A versenyzők az idei eredményeik alapján kapták meg az aktuális besorolást, az egyes kategóriákhoz különböző támogatási elemek tartoznak (a szövetség által fedezett hazai és külföldi edzőtáborok, versenyek) – utóbbiak azután válnak véglegessé, amint a jövő évi állami támogatás ismertté válik.

Hírdetés

Döntés született a MÚSZ sportolói bizottságának új összetételéről: a testületet ezentúl az olimpiai bajnok Rasovszky Kristóf vezeti, tagjai pedig Milák Kristóf, Kós Hubert, Hosszú Katinka, Olasz Anna, Bohus Richárd, Telegdy Ádám, Kapás Boglárka, Senánszky Petra, Márton Richárd, Burián Katalin, Szabó-Feltóthy Eszter.

Az elnökség elfogadta a jövő évi versenyprogramot – a különböző bajnokságokra, közte az áprilisi felnőtt ob-re a következő hetekben pályázhatnak az érdeklődő városok és egyesületek.

Végül a grémium úgy döntött, hogy a MOB-tagságáról lemondott Szabó Tünde helyére Risztov Évát delegálják az olimpiai bizottság közgyűlésébe.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »