Közös módosító javaslatcsomagot nyújt be az ellenzék a kormány állatvédelmi törvényjavaslatához

Közös módosító javaslatcsomagot nyújt be az ellenzék a kormány állatvédelmi törvényjavaslatához

Az ellenzéki pártok közös megegyezéssel abban állapodtak meg, hogy az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról címmel benyújtott kormánypárti törvényjavaslathoz közös módosító javaslatot nyújtanak be

– olvasható Kálló Gergely (Jobbik), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Arató Gergely (DK), Schmuck Erzsébet (LMP) és Dr. Szél Bernadett (független, Momentum nevében) által szignózott sajtóközleményben.

Kiemelték, amellett, hogy támogatni fogják a Fidesz javaslatát, az ellenzéki pártok álláspontja az, hogy

Hírdetés

a kormánypárti képviselők javaslata megkésett és kevés, annál sokkal többet kell tenni az állatvédelem magyarországi helyzetének javítása érdekében.

Mint fogalmaztak,

erre való tekintettel az ellenzéki pártok az eredeti törvényjavaslatot jóval meghaladó terjedelmű módosító csomagban állapodtak meg, amelyet közvetlenül a törvényjavaslatot tárgyaló Igazságügyi bizottsághoz juttatunk el megvitatásra és döntéshozatalra.

A bizottság 2021. november 17-i ülésén az ellenzéki pártok javaslatcsomagját várhatóan vitára is bocsájtja és arról szavazást is tart.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »