Hálaadó szentmise keretében ünnepeltek június 10-én, kedden a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye jubiláns papjai a gyulafehérvári székesegyházban Kovács Gergely érsek meghívására.
A hála, a tanúságtétel és a papi hivatás iránti öröm jegyében telt közös ünnepen a szentmise elején Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek ismertette az idén jubileumukat ünneplő papok névsorát.
A homíliát Kovács Gergely érsek mondta. „Ti vagytok a föld sója… Ti vagytok a világ világossága” – idézte az evangéliumból, és hozzátette: „A ti szolgálatotok adja közösségeink ízét – az Eucharisztia asztalánál, a gyóntatószékben, az elsőpéntekesek ágya mellett, a gyermekek és fiatalok között.”
A főpásztor elmondta: „Ma tizenegy paptestvér ad hálát, és mi is hálát adunk értetek: a kimondott igenetekért, a szolgálatotokért, a jelenlétetekért, amely gyakran puszta csendességével is békét sugárzott.”
A szentmise végén az érsek a jubilánsokkal együtt imádkozott Márton Áron sírjánál.
A közös ebéd során minden jubiláns emléklapot kapott a főegyházmegye nevében. „Ma hálát adunk a múltért, de a jövőbe tekintünk: a hivatás nem megy nyugdíjba. Ti ma is világosság vagytok az Egyházban.”
Az 13 jubiláns pap közül 11-en vettek részt az ünnepségen. Az ezüstmisések, akik 25 papi évért adtak hálát: Kádár Miklós, Kémenes Lóránt Zoltán, Kovács Péter, Márton István, Márton József, Szász János ifj., Veress Sándor Levente; az aranymisések, akik 50 év kegyelmeit köszönték meg Istennek: Marton József és Trucza Sándor; és velük ünnepelt a gyémántmisés Bodó Imre, akit 60 éve szenteltek pappá. Csatlakozott a gyulafehérvári ünneplőkhöz az aranymisés máriaradnai plébános, Reinholz Andreas is.
Forrás és fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye; Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


