Közös fegyvergyárak létesítését tervezi Lengyelország és Ukrajna

Közös fegyvergyárak létesítését tervezi Lengyelország és Ukrajna

Kijevnek több fegyverre van szüksége, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén – jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten.

A csütörtöki lengyel-ukrán kormányközi konzultáció napirendjén az ukrajnai fegyverszállítások is szerepeltek – közölte az MTI szerint Smihal a tárgyalásokat követő sajtókonferencián.

"Több fegyverre van szükségünk, ezen dolgozunk"

– fűzte hozzá.

Az ukrán miniszterelnök megköszönte, hogy Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter és Boris Pistorius német védelmi miniszter múlt héten Varsóban bejelentették az úgynevezett "páncélozott képességek koalíciója" létrehozását. A kezdeményezés célja az ukrán hadsereg védelmi képességeinek növelése.

"Azt tervezzük, hogy közös fegyvervállalatok jöjjenek létre Lengyelország és Ukrajna területén"

– jelentette ki Smihal.

Ukrajna beleegyezett az agrárexport uniós korlátozásába

A lengyelországi gazdatüntetések egyik okáról, az ukrán agrártermékek exportjáról az ukrán kormányfő elmondta: Ukrajna beleegyezett az Európai Unió (EU) által javasolt korlátozásokba. Szükségesnek nevezte a Lengyelországgal e téren kötendő kompromisszumot.

Hírdetés

Smihal megerősítette: kukorica-, repce-, napraforgómag- és búzaexport esetében Kijev a maga részéről kiviteli engedély kötelességét rendelte el.

Donald Tusk elmondta: az agrárügyi témákban "egy lépéssel előrehaladtak" a mindkét fél számára kedvező megoldások keresésében. Megerősítette: Lengyelország részt vesz az orosz és a fehérorosz gabona európai behozatalát érintő diplomáciai offenzívában.

"Egy lépés választ el attól", hogy az EU e téren 50 százalékos vámot vessen ki

– jelentette ki a lengyel miniszterelnök.

Tusk arról is beszámolt: a két kormány közel áll az ukrán fuvarozók lengyelországi tranzitját érintő megoldások véglegesítéséhez, úgy, hogy az áruszállítás ne okozzon zavarokat a lengyel piacon.

A lengyel kormányfő kétségbevonhatatlannak nevezte, hogy Varsó anyagi, katonai, pénzügyi, diplomáciai értelemben támogatja Kijevet, és támogatja Ukrajna EU- és NATO-csatlakozását is.

A több lengyel és ukrán tárcavezető részvételével folytatott varsói tárgyalások napirendjén a kulturális javak védelme terén folytatandó együttműködés, valamint energetikai témák is szerepeltek.

(Címlapkép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök (j) fogadja ukrán hivatali partnerét, Denisz Smihalt a varsói kormányfői hivatalban 2024. március 28-án. MTI/EPA/PAP/Marcin Obara)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »