A közmédia nehéz feladattal birkózott meg: úgy tárta elénk a fájdalmas múltat, hogy cselekvésre ösztönzött, erőt sugárzott, és fölkeltette a mai nagy nyugati igazságosztók iránti egészséges gyanút.
Rátóti Zoltán Apponyi szerepében – archív
Azt a térképet, amely az első világháború utáni Magyarország határait ábrázolta, csak piszkozatként készítették hivatalnokok Párizsban. Többek közt ez a súlyos tény is felszínre került a közmédia a Trianont idéző műsorfolyamában.
A közösség okulására közérdekű adatokat ismertetett – a kemény tartalom ellenére a megjelenítés módjában – élvezetes tévéműsorokban Trianon századik évfordulóján a közmédia. Június 4-én minden csatornán fölidéztetett a Nyugat által hazánkra oktrojált aljas békediktátum. Elismerendő, hogy noha a műsorokban a gyász is – természetesen – hangot kapott, a fő üzenet mégis az volt, hogy hallatlan energia dolgozik a magyar nemzetben, s ezt a szörnyű történelmi csapást is túléltük, és az utóbbi tíz évben erőgyűjtés folyik, a szörnyűséges árért, amelyet fizettünk, fontos, a jövőbe vezető tudásanyagot kaptunk.
A közmédia azt teljesítette, amit a magyar adófizetők joggal elvárnak tőle. Tények – bár fájdalmas tények – felmutatását, a mögöttük rejlő szennyes manőverek megvilágítását, a világtörténelem legnagyobb aljasságának ma is romboló hatásait, a nemzeti önvédelem lehetséges módjainak ajánlását.
A magyarok széles hazafias közösségének sugárzott nemes anyagot ezen a napon a közmédia.
Két különösen fontos mű került képernyőre a tragikus évfordulón. A Duna Televízióban A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében címmel volt látható egy dokumentum-játékfilm. A művet a keszthelyi Festetics-kastélyban forgatták Rátóti Zoltán mint Apponyi Albert főszereplésével. A francia politikai bűnözőt, Georges Clemenceau-t Dánielfy Zsolt alakította. A filmben sok szereplővel, gyönyörű környezetben és fantasztikus díszletek között idézték a kort, a beszédet Máthé Áron történész szakértő magyarázataival megszakítva dolgozzák fel.
Az „intézményembert”, Apponyi Albertet alakító Rátóti mély átéléssel tette hitelessé a művészi ábrázolást. Apponyi franciául, angolul és olaszul – tehát szinte önmaga tolmácsaként is – mondta el egészen különleges beszédét: a színész alakformálása is ehhez a magas nívóhoz emelkedett. „Átjött” a képsorokon, hogy ennek a káprázatos szellemi teljesítménynek semmi jelentősége nem volt: a nyugati politikai alvilág már a kész tények diktatúráját alkalmazta hazánk ellen – szinte egyedül Magyarország ellen.
Hogy mi lehet ennek a mindmáig fel-felbukkanó internacionalista magyargyűlöletnek az oka, ezt a film természetesen nem tárhatta föl, ám azt, hogy ezt a különleges – titkos – okot keresnünk kell, nagyon is erőteljesen sugallták a Festetics-kastélybeli képsorok. A történelmi dráma azt a beszédet dolgozta fel, amelyet Apponyi gróf a magyar küldöttség vezetőjeként Magyarországot képviselve 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárása után mondott el. Noha a helyzet reménytelen volt, bizonyos hatást Apponyi mégis elért: a brit és az olasz sajtóban rokonszenvező cikkek is megjelentek.
A közmédia másik kiemelkedő műsora szinte folytatása volt az Apponyi-műnek, noha ezen utóbbi: 2016-ban a Tiszapart Média Kft. által készített dokumentumfilmnek ez nem lehetett célja. Az Egy angol diplomata szemével című alkotás „hőse” Sir Bryan Cartledge angol diplomata, történész.
Sir Bryan Cartledge a dokumentumfilmben – archÍv
A szigetországi úriember nagykövet volt Magyarországon is, sokat írt rólunk, magyarokról. Egyik könyvének címe: Trianon, egy angol szemével. A trianoni szerződés következtében Magyarország elveszítette területének kétharmadát, három millió magyar az ország határain kívül került, idegen uralom alatt kellett élnie.
A filmesek nagyszerűen mutatták be az angol történészt: a nézőben kialakult az a kép, mely szerint emberként is remek az a tudós, aki történészként rólunk mondja el gondolatait.
És információit!
A hazai köztudatban nem szerepel, hogy Károlyi Mihály – egyéb borzalmas emberi hibái mellett – játékfüggő is volt. Azt a kápolnai birtokot, amelyet hatalmas sajtónyilvánosság előtt „földosztásként” volt parasztjainak ajándékozott – ezért még Parlament melletti szoborral is megajándékozta a szocialista diktatúra –, már előzőleg elkártyázta, a birtokra már a bankok rátették a kezüket.
Kun Béláról is kevesen tudták, hogy előzőleg rendőröket gyilkolt, azért volt börtönben, mielőtt Károlyi kezéből az övébe csúszott át a hatalom. A Szamuelly Tibor vérengző hungarofób terrorista által vezényelt páncélvonatok ügyében előzőleg idehaza az terjedt el, hogy hatszáz áldozatot szedett a vörös terror. Az angol történész „hatszáz és ezer” közötti áldozatról tud.
Trianon előzményeként a párizsi hivatalokban két szörnyeteg alakította Magyarország térképét. Az egyik alak gyűlölködő magyarellenes volt, a másik figura pedig – valószínűleg korrumpált – „románbarát.” A „béke” előkészítéseként két külön hivatalban intézték a térképrajzolást, az egyik fél hazánk északi térségét, az ottani szomszédállam képét alakította, a másik a délit – és nem tudták, hogy a Kárpát-medencét magában foglaló, a Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig tartó Magyarországból ketten együtt mit fabrikáltak. Az szólhat „mentségükre”, hogy ők csak piszkozatnak szánták rajzukat. Azt hitték, még kiterjedt vita lesz róluk.
Itt derült ki az angol historikus szavaiból, hogy Budapest hibát követett el Apponyi missziójával. Az ősz szakállú gróf a régi Magyarországot testesítette meg: fiatalabb arc hatásosabb lett volna. Ráadásul Apponyi a teljes volt Magyarország helyreállítását kérte, holott erre annak a vele szemben ülő korrupt történelmi csürhének már nem lett volna lehetősége akkor sem, ha Apponyi meggyőzi őket. Az etnikai határok megrajzolására lett volna nagyobb esély.
A kötelező olvasmány fogalma ismert. A kötelező film fogalmát is be kell vezetni: ezt a két filmet a magyar középiskolásoknak föltétlenül látniuk kell, és utóbb vitát kell folytatniuk róla.
Apponyi beszéde – annak hatástalanságától függetlenül – kiemelkedően jó összefoglalása a magyar történelemnek, nemzetünk kivételességének, népünk hősiességének, és hű érzékeltetője a Nyugat mérhetetlen cinizmusának, aljasságának.
Az angol történész szavai – minthogy ő független is, okos is, jellemes is – átütően kifejezik a magyar álláspont érvényességét, igazát. A népünk iránti rokonszenv nem akadályozta abban, hogy néhány ballépésünkre is rávilágítson. Ez a tudásanyag nélkülözhetetlen a jövendő magyar, ám európai összefüggésekben gondolkozó nemzedékeknek. S a tudás megszerzését élménnyé teszik a közmédia televíziós szakemberei.
A közmédia nehéz feladattal birkózott meg: úgy tárta elénk a fájdalmas múltat, hogy cselekvésre ösztönzött, erőt sugárzott, és fölkeltette a mai nagy nyugati igazságosztók iránti egészséges gyanút.
Kovács G. Tibor
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
