Közleményt adott ki Michael Schumacher családja

Közleményt adott ki Michael Schumacher családja

A nyílt levél az F1-legenda több mint másfél millió követőt vonzó hivatalos Facebook-oldalán jelent meg. Corinna Schumacherék ezzel hónapokban, sőt években mérhető hallgatást törtek meg.

Michael családjának közleménye:

„Örülünk és tiszta szívünkből köszönetet mondunk azért, hogy Michael 50. születésnapját holnap vele és velünk ünneplitek. Neki, nekünk és nektek is ajándékul a Keep Fighting Alapítványunk létrehozott egy virtuális múzeumot.

A hivatalos Michael Schumacher applikáció holnaptól lesz nyilvános, és ezzel közösen átélhetjük Michael sikereit. Ez az okostelefonokon futtatható alkalmazás egy újabb mérföldkő az erőfeszítéseinkben, hogy kiszolgáljunk titeket, lehetővé téve a teljesítményei megünneplését. Sok örömet kívánunk hozzá!

Hírdetés

Michael büszke lehet mindarra, amit elért, és mi is azok vagyunk rá. Ezért is emlékezünk meg a sikereiről a magángyűjteménye kölni kiállításával, azzal, hogy az emlékeit nyilvánossá tesszük a közösségi médiában, vagy a jótékonysági tevékenységei folytatásával az alapítványban. Szeretnénk mindezzel a figyelmet újra a győzelmeire, a rekordjaira és az ünneplésére irányítani.

Biztosak lehettek benne, hogy a legjobb kezekben van, és hogy minden emberileg lehetségeset megteszünk azért, hogy segítsük őt. Kérjük a megértéseteket, ha Michael kívánságának megfelelően, ahogy korábban és mindig, magánügyként kezeljük az oly érzékeny témának számító egészségi állapotát!

Egyben szívből köszönjük a barátságotokat, és egészségben, boldogságban gazdag 2019-es évet kívánunk!”

(ripost.hu)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »