Középpontban a társadalmi problémák enyhítése és a fiatalok lelki egészsége

Középpontban a társadalmi problémák enyhítése és a fiatalok lelki egészsége

A Szövetség a Közös Célokért irodahálózata is csatlakozott ahhoz a gyűjtőprogramhoz, melyet a Szövetség – Aliancia Női Tagozata hirdetett meg „Egy táska női szeretet” címmel. Ez a program a menstruációs szegénységben érintetteknek kívánt segíteni.

A kezdeményezést továbbgondolva és ehhez a segítségnyújtáshoz kapcsolódva Beke Beáta, a Pro Le-Ti Polgári Társulás elnöke és a SZAKC irodahálózata a Rozsnyói járás teljes felszereltségű alapiskoláinak felső tagozatos tanulói számára felvilágosító előadásokat szervezett. Sonkolyné Mede Csilla mentálhigiénés szakember bevonásával olyan speciális tabutémákat, a való életben fellelhető társadalmi problémákat beszéltek meg, melyek a fiatalokat érintik. A rendezvény keretén belül átadásra kerültek a diákok számára összeállított szeretetcsomagok is.

A Szövetség a Közös Célokért képviseletében Hideghéthy Andrea ügyvezető igazgató elmondta: nagyon örül a Pro Le-Ti-vel való együttműködésnek. Amikor felvetődött az ötlet, hogy egy szakember bevonásával kerüljenek a fiatalok körében ezek az adományok átadásra, nagy segítségére volt a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat. Ezen keresztül kerültek ugyanis kapcsolatba olyan mentálhigiénés szakemberekkel, akik ebből a folyamatból is részt tudnak vállalni, és a felkéréseknek eleget téve egy-egy alkalommal foglalkoznak a fiatalokkal, felvilágosítják őket a női ciklusról és a társadalomban ezzel kapcsolatosan kialakult szégyenérzetről és egyéb problémákról.

Hírdetés

A Pro Le-Ti elnöke fontosnak tartja a fiatalok edukációját, a velük való foglalkozást. Ezért keresett partnert az ötlethez, miszerint a tabutémák és az oktatásból hiányzó, mindennapi életünket érintő alapvető hiányosságok felfedése és tudatos megoldása hozhat csak megnyugtató előrelépést.

A higiéniai termékek nélkülözése valós probléma társadalmunkban. Felmérhetetlen, hogy valójában hány lányt, illetve nőt érint. A járvány is kétségtelenül rontott az egyébként is szegénységben élők helyzetén. A hátrányos helyzetű régiókban még kiszolgáltatottabbak az emberek, nehézséget okoz számukra a menstruációs termékek megvásárlása. A rászorultság szégyenérzettel párosul, ami önbizalomvesztéshez és lelki megterheléshez vezet.

(Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »