Középpontban a nácizmus tökéletes dizájnja

A hollandiai ’s-Hertogenbosch formatervezési múzeuma nagyszabású kiállításon foglalkozik a dizájn szerepével és történetével a nácizmus idején.

A nemzetiszocialisták tudatosan és tökéletesen használták fel a formatervezést eszközként a tömegek elcsábítására és a terrorra – mondta a kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán Timo de Rijk múzeumigazgató. A Design Museum szerint ez az első jelentős kiállítás, amely átfogóan foglalkozik a témával.

A vasárnap nyíló és 2020. január 19-ig látogatható tárlaton a bogárhátú autótól a horogkeresztes zászlóig formatervezett tárgyak százait mutatják be az 1933 és 1945 közötti évekből, plakátokat, brosúrákat, bútorokat és hétköznapi használati tárgyakat.

Hírdetés

Levetítenek a náci párt kongresszusain vagy az 1936-os berlini olimpián készült filmfelvételeket, amelyek a múzeum szerint ékesen szemléltetik, miként használták fel a nácik a médiát is fajgyűlölő ideológiájuk terjesztésére.

A Design of the Third Reich című kiállításra kölcsönkért legjelentősebb tárgyak németországi – berlini és müncheni – múzeumokból származnak.

Voltak, akik tiltakoztak a kiállítás megrendezés ellen, mivel az szerintük a náci időket népszerűsítheti. A múzeum fogadkozott, hogy a legkevésbé sem áll szándékában megszépíteni a múltat.

Hunhír.info – Múlt-kor


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »