Középkori probléma

A középkori teológia és filozófia egyik központi kérdése: a fogalmak léteznek-e és ha igen, hogyan.

Pl. a „feketeség” létező-e:

• ha igen, azaz minden ami fekete, részesül az absztrakt feketeségből, akkor ez a realizmus.
• ha nem, azaz minden ami fekete az, bár azonos feketeség, külön-külön fekete, akkor ez a nominalizmus.

A probléma következménye a két elmélet esetében pont fordított:

• realizmus:
  • létezés: rendkívül bonyolult igazolni hogyan vannak az absztrakt fogalmak, hiszen hol vannak, miként léteznek, mi a pontos működési mechanizmusuk,
  • megismerhetőség: ez nyilván nem probléma, hiszen ami érzékelhetően létező, az megismerhető;

nominalizmus:

• létezés: ez nyilván nem probléma, hiszen ha nincs absztrakt létező, akkor nincs mit igazolni, az egyedi létezők pedig érzékelhetőek érzékszerveinkkel,
• megismerhetőség: rendkívül bonyolult, hiszen ebben az esetben hogyan lehetséges bármilyen tudomány, hiszen a tudomány célja nem egyedi létezők vizsgálata, hanem általános szabályok felismerése, dehát ha minden egyedi, akkor hogyan van bármi általános.

Az első kérdés: mi az, hogy egy egyedi dologban jelen van egy absztrakt fogalom – mindegy, hogy ez realizmus vagy nominalizmus -, erre a válasz már az i. e. IV. században megszületett, de az i. sz. V. pontosítva lett.

Az eredeti válasz szerint absztrakt az, ami elmondható több egyediről, míg egyedi az, ami csak egyetlen létezőről mondható el. Egy adott ember az egyedi, mert csak egy létezőről mondható el, de az „ember” fogalom absztrakt, hiszen sok létezőről mondható el.

A pontosítás világosan meghatározza a 3 szükséges feltételt:

• a fogalom egészében van meg, lásd ha pl. több tárgyban van fekete szín, akkor mindegyikben a feketeség egészében megvan, egyik feketeség se kevésbé feketeség, a feketeség fogalma nem „fogy el”, jelen lehet bármennyi tárgyban,
• a fogalom egy időben van jelen minden előfordulásában, nem kell időnek eltelnie az egyes előfordulások között, azaz nem az történik, hogy az egyik tárgyban lévő feketeség megszűnik, majd egy másik tárgy lesz fekete, s így tovább,
• a fogalom az adott tárgyak belső része, nem valamely külső jellemző, pl. nem az, hogy pl. több nem-fekete tárgy egy fekete asztalon áll.

A realizmus esetében a 2 fő válasz:

• szigorú realizmus: „ante rem” – azaz a fogalmak önálló létezők, egyfajta módon megduplázzák a világot, a keresztény verzióban ez jellemzően azt jelenti, hogy Isten a fogalmakon keresztül alkotott, először a fogalmakat teremtette meg, az egyedi létezők azután lettek, azaz előbb lett feketeség, s csak aztán fekete tárgyak,
• mérsékelt realizmus: „in rebus” – azaz a fogalmak ténylegesen léteznek, de sose az egyedi létezőkön kívül, azaz sose volt feketeség mint olyan, ez kizárólag a létezőkben lévő feketeségben létezik, Isten nem teremtett fogalmakat, csak egyedi létezőket, bár ezeket rendszer szerint.

A nominalizmus esetében a 2 fő válasz:

• szigorú nominalizmus: „voces” – azaz a fogalmak se nem önálló létezők, se más módon nem léteznek, ezek puszta megnevezések, azaz a „feketeség” egy szó egy jelenségre, az elme döntése kapcsán,
• mérsékelt nominalizmus: „post rem” – azaz a fogalmak ténylegesen léteznek, de csupán az elme megismerő folyamatában, az ember felállítja őket a dolgok tanulmányozása során, de nem véletlenszerű módon, azaz feketeség nincs eleve, ezt az ember találta ki különböző feketeségek tanulmányozása után, tényleges megfigyelések alapján.

A legritkább a szigorú nominalizmus. Ez nem véletlen, hiszen minden józan ésszel szembegy az, hogy nincsenek fogalmak, sőt azok valamiféle tetszőleges elnevezések csupán. Erre érvényes példa csak kevés területről hozható, pl. pont a színek. Vannak nyelvek, ahol a zöld és kék ugyanaz a szó, s van, ahol a sötétkék és a világoskék viszont két külön szín (a magyarban pl. van zöld és kék, de kék csak egy van, a sötétkék és a világoskék árnyalatok, nem alapszínek).

A szigorú realizmus gyakoribb, de szintén nem gyakori. A kereszténység nem szokta szeretni, mert az isteni teremtést egyszeri cselekedetnek szereti elképzelni, nem lépcsőzetes folyamatként.

Szóval a két mérsékelt verzió a jellemző. Olyan sok alverzió van, hogy sokszor meg se lehet mondani, hogy egy adott elmélet hová sorolandó be, a mérsékelt nominalizmusba vagy a mérsékelt realizmusba.

A döntésnek vannak következményei. A realizmus jellemzően oda vezet, hogy:

• a misztikus megismerés fontosabb a tudománynál, de legalábbis van olyan terület az emberi megismerésben, mely kívül áll a tudományon, nem vizsgálható tudományos eszközökkel,
• az emberi társadalomban a közösség az egyén felett áll, hiszen a közösség egyfajta absztrakció, mely az egyén mint egyedi felett áll;

míg a nominalizmus pontosan az ellenkező irányba visz:

• minden magyarázható racionálisan, még Isten is, a tudomány mindenre alkalmas,
• az emberi társadalom alapja az egyén, a közösség pedig az egyének összessége.

Természetesen a modern időkben olyan is lehetséges, hogy új ideológiák nem ezt a következtetést vonják le. Tipikus példa a marxizmus, mely abszolút realista, mégis racionalista. De ezek már új jelenségek.

Ami a nyugati vallásokról elmondható mint általános jellemző:

• az iszlám abszolút realista, nagyon közel a szigorú realizmushoz, a kezdeti időszakban létezett mérsékelten realista iszlám tanítás, de ezt legyőzte az iszlám a XIII. sz. környékén,
• a judaizmus sose volt más mint abszolút realista,
• a keleti kereszténység hasonló ehhez, de ott a mérsékelt realizmus egyaránt jellemző a szigorú realizmus mellett,
• a nyugati kereszténységben a szigorú realizmus lassan csökkent, a fő tanítás a mérsékelt realizmus lett, de aztán a mérsékelt nominalizmus is erősen megjelent: ma a katolicizmus leginkább mérsékelt realista, míg a hagyományos protestantizmus inkább nominalista.

Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »