Közép-Európa legnagyobb naperőműve épült meg Magyarországon

Közép-Európa legnagyobb naperőműve épült meg Magyarországon

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással!
Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az eseményen azt mondta: jelenleg ez a legnagyobb naperőmű Közép-Európában, négyszer akkora, mint a kapuvári, amit eddig Magyarország legnagyobb hasonló létesítményeként tartottak számon. A kaposvári naperőmű 5 százalékos növekedést jelent a hazai fotovoltaikus kapacitásban, a nagyságrendje annyi, mint a somogyi megyeszékhely lakosságának teljes éves energiaigénye, emellett 120 ezer tonna szén-dioxid kibocsátást tesz szükségtelenné – jelezte.
Kijelentette: a beruházás kiemelten fontos, mert hozzájárul Magyarország klímapolitikai céljainak megvalósításához, és jó példája azon fejlesztéseknek, amelyeket a beruházók a koronavírus-járvány alatt is folytattak, bízva a magyar gazdaságban.

Palkovics László emlékeztetett arra: Magyarország vállalta, hogy 2050-re karbonsemleges országgá válik, karbonkibocsátását 95 százalékkal csökkenti az 1990-es szinthez képest. “Vállaltuk, 2030-ra legalább 6 ezer megawatt fotovoltaikus kapacitást telepítünk, és 2020-ra elérjük a 2 gigawattot, ez meg is történt” – tette hozzá. Rámutatott, Magyarországnak 2021 elején már 2,3 gigawatt naperőmű-kapacitása volt, amihez most hozzáadódik a kaposvári naperőmű teljesítménye. A miniszter szólt arról is, hogy az otthonfelújítási támogatáson belül 3 millió forintra lehet pályázni lakóházak, lakások rekonstrukciós munkáira és napelemek telepítésére, emellett a nemzeti helyreállítási terv forrásából is jelentős összeg, több mint 150 milliárd forint jut kiserőművek háztetőkre telepítéséhez, fűtési rendszerek korszerűsítéséhez. “Ez utóbbi programot legkésőbb július végén meghirdetik” – fűzte hozzá.

Kép: kaposvar.hu

Hírdetés

Palkovics László a naperőművek jelentőségét érzékeltetve rámutatott, hogy idén május 9-én a teljes magyar áramtermelés 37 százalékát az ipari méretű fotovoltaikus erőművek adták. A lakossági naperőművek kapacitása is lényegesen nagyobb lett, egy év alatt a másfélszeresére nőtt – tette hozzá. Kang Hubia, a CMC elnöke videokapcsolaton keresztül azt mondta az esemény résztvevőinek, hogy az 1950-ben alakult vállalat 2016-ban döntött a magyarországi naperőmű építéséről. A cég hosszú távra tervez és 1 milliárd eurót tervez befektetni Magyarországon. Hozzátette, a CMC kiemelt célja, hogy a jövő karbonsemleges legyen, fejlesztéseit ennek mentén valósítja meg.

 

 

mti

Borítókép / Benke Róbert


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »