Közép-Afrika püspökei a fiatalokat kérik, törjék meg az erőszak ördögi körét

Közép-Afrika püspökei a fiatalokat kérik, törjék meg az erőszak ördögi körét

A Közép-afrikai Püspöki Konferenciák Szövetsége (ACEAC), mely a burundi, a kongói és a ruandai püspöki testületet foglalja magában, elítélte a kétmilliós Goma elfoglalását. Február 6-án, csütörtökön a vatikáni médiához juttatták el közleményüket, amelyet José Moko, az ACEAC elnöke, a kongói Idiofa püspöke látott el kézjegyével.

A főpásztorok felszólították a politikai pártokat, a harcban álló feleket, a régió fiataljait és a nemzetközi közösséget, hogy a párbeszéd és a válság békés rendezése útját válasszák. A Közép-afrikai Püspöki Konferenciák Szövetsége (Association des Conférences Episcopales de l’Afrique Centrale, ACEAC) figyelmeztetett: sürgős lépéseket kell tenni, hogy megakadályozzák a gomai konfliktus további eszkalálódását és a háborús helyzet kiterjedését.

„Pár nappal Urunk bemutatásának február 2-i ünnepe előtt a Nagy-Tavak szubrégióját újabb fegyveres konfliktus rázta meg, amely Goma városában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban tört ki. Sok ember vesztette életét; tömegek kényszerültek otthonuk elhagyására; az amúgy is nehéz helyzetben élő lakosság még sebezhetőbbé vált; az emberek és közösségek közti bizalom tovább erodálódott;

– írta José Moko püspök.

José Moko kifejezte, az ACEAC szolidáris a Kongói Demokratikus Köztársaság lakosságával, különösen is azok mellett állnak, akik szeretteiket vesztették el a konfliktus során.

A főpásztorok közleménye

„Az ACEAC három országának püspökei osztoznak mindazok mély fájdalmában, akik családtagokat, szeretteiket veszítették el, akár a fegyveres erők soraiban szolgáltak, akár ártatlan civil áldozatokról, kisgyerekekről van szó. Elítéljük az aljas erőszakot, amely további szenvedéseket okoz a térségben, és amely Goma városát újra gyötrelmekbe és kétségbeesésbe taszítja” – fogalmazott az ACEAC elnöke.

Hírdetés

Az ACEAC-nak a béke érdekében 2023 októberében, Rómában összeállított pasztorális tervére hivatkozott, melyet 2024 elején mutattak be Gomában: sürgette Afrika és azon belül a Nagy-Tavak régió politikai vezetőit, valamint a nemzetközi közösséget, hogy fogjanak össze, vállalják a felelősséget; a krízis megoldásában helyezzék előre az emberi méltóság, az emberi jogok szempontjait. A szubrégióban élő fiatalokat arra hívják,

Az erőszaknak és az álhírek terjesztésének is véget kell vetni

Kórházak bombázásáról érkeztek a hírek; gyógyszer-, élelmiszer- és vízhiány sújtja a lakosságot; az éhező emberek a boltokat fosztogatják. A főpásztorok sürgős segélyeket kérnek a nemzetközi közösségtől, különösen a gomai kórházakban fekvő sebesültek számára. Az emberek közötti szolidaritásra hivatkozva kérik a sebesültek megsegítését, a háború szörnyű következményeinek enyhítését. A szervezetek és a jóakaratú emberek együttérzésére van szüksége a lakosságnak.

Az ACEAC ezenkívül

arra kérve őket, hogy ne teremtsenek olyan körülményeket, amelyek a már amúgy is meglévő káoszt még súlyosabbá teszik.

A püspökök kérik a keresztény közösségeket, hogy gondoskodjanak a sebesültekről, a gyászolókról, az otthonukat vesztett emberekről. Ne aludjon ki a béke és a remény lángja Gomában és az egész térségben – fohászkodtak a főpásztorok, akik Goma, a Kongói Demokratikus Köztársaság és a Nagy-Tavak régió egész népét Szűz Mária anyai oltalmába ajánlják.

Forrás: Vatican News angol nyelvű oldala

Fotó: Vatican Media

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »