Közéleti kérdések keresztény szemmel

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) deklaráltan keresztény világnézetű párt, így különösen fontos, hogy folyamatosan párbeszédet folytasson közéleti kérdésekről – mondta a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára szerda este Sopronban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a KDNP által újraindított fórumsorozaton.

Hírdetés

Latorcai Csaba a Közéleti kérdések keresztény szemmel című országos programsorozat első állomásán tartott köszöntőjében kiemelte, a párt ezért örömmel fogadta a KÉSZ azon kezdeményezését, hogy újraindítja a 25 évvel ezelőtt Osztie Zoltán, a KÉSZ akkori elnöke és Lanczendorfer Erzsébet, a KÉSZ győri csoportjának korábbi elnöke, a KDNP egykori országgyűlési képviselője által indított fórumot.
   
Mint fogalmazott, a 21. század elején talán soha nem volt annyira fontos arról beszélgetni, hogy a különböző közéleti kérdések hogyan viszonyulnak a keresztény hithez és a keresztény hitet hogyan lehet megélni a közéletben.
   
Latorcai Csaba hangsúlyozta, a keresztény embereknek küldetésük van a világ felé, mert a kereszténység nem egy elvont életfilozófia. Konkrét parancsokat, életvezérlő elveket ad arra nézvést, hogyan lehet szűkebb és tágabb környezetünket, a településeket, a nemzet közéletét és a világot alakítani.
   
„Hiszem és vallom, hogy a 21. században is csak egy megoldás van, ami élhető országot és élhető világot teremt és biztosít, ez pedig a kereszténység” – mondta Latorcai Csaba, hozzátéve, hogy a kereszténység közéleti megjelenítése a kereszténydemokrácia.
   
Az államtitkár hangoztatta, hogy a 2010 óta hivatalban lévő Orbán-kormány az első pillanattól a keresztény elvekre építette politikáját.
   
A politikus elmondta, a fórumsorozat november 29-én Nyíregyházán, majd december 14-én Tatán folytatódik. A további helyszínek és időpontok a KÉSZ és a KDNP honlapján és Facebook-oldalán is megtalálhatók lesznek, emellett a beszélgetések a Youtube-ra is felkerülnek.
   
Latorcai Csaba szükségesnek nevezte, hogy az ország minden nagyobb településén fórumokat tartsanak, ahol az ország előtt álló kérdéseket vitatják meg.
   
A soproni fórumon Makláry Ákos görögkatolikus pap, a KÉSZ elnöke, Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese és Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője beszélgettek egyebek mellett arról, hogy a keresztény értékek és a 21. század hogyan kapcsolhatók össze itthon, Európában és a világban.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »