Vasárnap este tartotta a trianoni tragédiára emlékeztető hagyományos felvonulását a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a fővárosban. A mintegy ezer fő részvétel zajló rendezvény a szokásos helyszínen, a lerombolt Regnum Marianum templom emlékkeresztjénél kezdődött, majd a szerb és a román nagykövetségek érintésével a szlovák nagykövetség előtt végződött.
Hosszú évek óta rendezi meg a HVIM a nagyszabású budapesti felvonulását, amelyhez minden évben számos nemzeti szervezet csatlakozik. Idén beszédet mondott sorrendben Magvasi Adrián, a HVIM vezetőségi tagja és az Alfahír főszerkesztője, Novák Előd, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője, Kálló Gergely, a Jobbik budapesti Ifjúsági Tagozatának mentora, Zagyva György Gyula, a HVIM társelnöke és Dobay Gergely, a HVIM alelnöke, felvidéki vezetője. Az elmúlt évektől eltérően a rendezvény 19 órakor kezdődött, ami egy újításnak volt köszönhető, a felvonulást ugyanis több száz fáklya fénye tette még hangulatosabbá.
Erő, hit és szeretet
Az Ötvenhatosok terén, a kommunizmus embertelenségét szimbolizáló Regnum Marianum-keresztnél az első felszólaló Magvasi Adrián volt, aki elmondta, hogy több, mint tíz éve vesz részt a felvonuláson, és felidézte, hogy volt, amikor csak néhányan, és volt, amikor több ezren voltak jelen, de számára minden egyes év ünnepi alkalom. Majd hozzátette, hogy nem olyan értelemben ünnepi, ahogy a kormány próbálja a gyásznapot ünnepnappá változtatni, hanem azért az, mert mint fogalmazott, jó érzés azokkal lenni, akiknek szintén fáj Trianon, hiszen „az a magyar, akinek fáj Trianon”. A folytatásban azokra a felmerülő kérdésekre próbált választ adni, amelyeket az utca embere kérdez azoktól, akik részt vesznek valamilyen megemlékezésen. A belső indíttatás fontossága mellett egyszerűbb válaszokat is ajánlott „munícióként”, amihez az Alfahíren megjelent azon cikkünkből idézett, amelyben összeállítottunk egy listát azokról a gondokról, amelyeket elkerülhettünk volna, ha nincs a trianoni békediktátum.
Ezután az Alfahír főszerkesztője leszögezte, hogy a magyar nemzet legnagyobb tragédiája a trianoni békediktátum, majd megjegyezte, hogy milyen örvendetes tény, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen ezért a diploma megszerzéséhez kötelezően kell tanulni a trianoni békediktátumról és annak következményeiről. „Ugye, hogy milyen örvendetes lenne, ha így lenne? De nincs így” – tette hozzá. „Nekünk elsősorban a trianoni békediktátumra kell emlékeznünk” – mutatott rá.
Magvasi szerint a legfontosabb, hogy erőt, hitet és szeretet merítsünk az emlékezésből. Az erőt azért tartja fontosnak, mert amíg a magyar nemzet, kormány és külügy nem lesz erős, addig nem fogják komolyan venni a trianoni utódállamok, és „nem fogunk kapni egy levelet, hogy kedves Magyarország, ránéztünk a naptárra, azt láttuk, hogy lassan 100. évfordulója lesz a trianoni békediktátumnak, és arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha mostantól Székelyföld nem lenne Románia”. Erőt kell gyűjteni és erőt kell mutatni – folytatta -, mert a környező országok sok tekintetben csak erőből értenek.
Az emlékezésből meríthető hithez kapcsolódóan leszögezte, hogy a Városliget fejlesztését is csak úgy tudja elképzelni, ha újraépítik a Regnum Marianum templomot. „Ennek a nemzetnek az erő mellett arra a hitre is szüksége van, amit Magyarországon a kereszténység jelképez, arra a hitre, amely nélkül nem haladhatunk tovább sem nemzeti, sem egyéni úton” – hangsúlyozta.
Ezután a határon túlra rekedt magyar testvéreinkért érzett szeretet megerősítésének fontosságáról beszélt. Mint fogalmazott, „ha valaki elveszíti egy szerettét, távol kerül tőle valaki, aki fontos volt az életében, akkor, ha az elszakadás napjára gondol, akkor tanulhat is belőle, megtanulhatja azt, hogy hogyan szeresse jobban, mint addig”, és hogyan tekinthet arra, aki szimbolikusan vagy ténylegesen egy határ túloldalára került – tette hozzá.
Zárásként kiemelte az erő, a hit és a szeretet hármassága közül a hitet mint a legfontosabbat, amit szerinte nemcsak magunkban, de „ha a mellettetek állókra néztek, akkor bennük is” erősíteni kell. „Mert ha nem hiszünk egy Istenben, nem hiszünk egy hazában, nem hiszünk egy isteni örök igazságban, és ha nem hiszünk Magyarország feltámadásában, akkor elvesztünk nemcsak, mint nemzet, de mint ember is” – zárta beszédét.
Tabuk nélkül
Utána Novák Előd, a Jobbik alelnöke lépett színpadra, aki beszéde elején rámutatott a kettős mércére, miszerint a trianoni katasztrófa kapcsán mindig az elfelejtés és a megbékélés fontosságát hangsúlyozzák a megmondóemberek és a média, miközben az „úgynevezett holokauszt esetében érdekes mód nem halljuk azt, hogy legyenek tekintettel mások érzékenységére, miközben a többségi társadalomnak már elege van abból, hogy minden erről és róluk szól” – fejtette ki, majd hozzátette, hogy „egész iparág épült már rá az úgynevezett holokausztra”, miközben a magyarság legnagyobb tragédiája láthatóan nem érdemel ilyen megbecsülést.
Felidézte, hogy 1990. június 4-én a Fidesz kivonult a parlamentből „mások érzékenységére való hivatkozással”, amikor az országgyűlés elnöke egyperces trianoni néma megemlékezést kért a képviselőktől. Majd felidézte azt is, hogy a 80. évfordulón, 2000-ben Áder János volt a házelnök és még egy egyperces megemlékezést sem tartott a Fidesz-kormány. „Mi változott 2010-re, hogy törvénybe foglalták a trianoni emléknapot?” – tette fel a kérdést, majd rámutatott, hogy ez annak volt köszönhető, hogy „alulról szerveződve elkezdtük ezeket a megemlékezéseket szervezni, amelyben élen járt a HVIM, de szerte az országban egyre több önkormányzat mert a magyarság legnagyobb tragédiájának emlékművet állítani”, és miután a Fidesz nem tudta ezt megakadályozni, az élére állt. Hozzátette azonban, hogy gyásznapból nem lehet ünnepnapot faragni.
„Nekünk jobbikosoknak tartanunk kell magunkat Alapító Nyilatkozatunkhoz, amely így fogalmaz: a Jobbik nemzeti párt, amely politikai alapjait a nemzeti érték- és érdekvédelemre fektette le” – idézte, majd kifejtette, hogy ezért szállnak szembe azokkal a törekvésekkel, amelyek felszámolnák a nemzetet mint az emberi élet alapvető közösségét. Ehhez hűen pedig a XX. század pártjai által tabuként kezelt problémákkal is foglalkozniuk kell, méghozzá szókimondóan – szögezte le, majd sorolni kezdte, hogy többek közt nem fogja békeszerződésnek nevezni a békediktátumot, magyar kisebbségi érdekképviseletnek nevezni a kollaboráns besimulást, megélhetési bűnözésnek a cigánybűnözést, szocialistának a szociális érzékenységgel nem rendelkező, ellenben idegen érdekeket kiszolgáló szocionistákat, Isten ajándékának a hazánkat felvásároló idegeneket, melegnek a homoszexuálist, Béla bácsinak a tömeggyilkos Biszkut, ismeretlen tettesnek Kubatov Gábort, vagy éppen nemzeti együttműködésnek a jobbikos javaslatok olvasatlan leszavazását.
A Jobbik alelnöke hazaárulásnak nevezte, hogy Orbán Viktor korábbi ígérete ellenére Románia uniós csatlakozását feltétel nélkül megszavazta, majd rámutatott, hogy most pedig Ukrajna területi integritása a legfontosabb a kormánynak, „és képesek a kárpátaljai magyarságot feláldozni egy amerikai-orosz háború oltárán”.
Emlékeztetett, hogy június 4-én egy másik gyásznap is van, egy „belső Trianon” is történt, ugyanis 1956-ban ekkor született az a minisztertanácsi rendelet, amely először biztosított lehetőséget ahhoz, hogy puszta kérésre abortuszt végezzenek el. Mint fogalmazott, az azóta meg nem született hatmillió élet hiányzik ahhoz, hogy „belakjuk a Kárpát-medencét”. Hozzátette, hogy ha a statisztikákból kivesszük a nemzetiségeket, akkor jóval egy alatt van az egy anyára jutó születendő magyar gyermekek száma. „Generációról generációra megfeleződik a csonkaországi magyarság, miközben a cigányság megduplázódik, és ha ez nem volna elég, idén több gazdasági menekült fog érkezni hazánkba, mint ahány magyar állampolgár születik” – ismertette a hazai demográfiai válságot, amelyen még az egymillióhoz közeli, kivándorolt aktív korú magyar ember is súlyosbít.
„Ha minden tőlünk telhetőt megteszünk a külső és belső Trianon gyógyítására, akkor, de csak akkor kérhetjük nyugodt lelkiismerettel, hogy az adjon az Isten szebb jövőt!” – zárta beszédét.
Nem gyászolni, hanem rendbe tenni
A felvonulás ezután elindult, amelyben egy hatalmas székely zászló is helyet kapott a történelmi és mozgalmi lobogók, valamint a hatvannégy vármegye nevét tartalmazó táblák mellett. A rendezett, fegyelmezett, de ugyanakkor a hangosításnak köszönhetően trianoni dalokat éneklő és revíziós rigmusokat skandáló tömeg először a szerb nagykövetséghez érkezett, ahol az ablakok is megremegtek a hangos „Vesszen Trianon!”-tól. A színpadra Kálló Gergely lépett, aki felidézte, hogy a magyar történelem ismert és ismeretlen bátor katonái mind Nagy-Magyarországért harcoltak, egy olyan országért, „amely a Kárpátok láncolataitól az Al-Dunáig tartott, és ezért a legnagyobb áldozatot is képesek voltak megtenni, odaadni saját életüket.” Mint fogalmazott, nem kis felelősséget ró ez az utódokra.
„Ha elmerengünk a múlton, számot kell vetnünk a mával is” – folytatta, és rámutatott, hogy a rendszerváltozás utáni 25 évben számos lehetőség adódott, hogy felszámoljuk, vagy enyhítsük a magyarság legnagyobb tragédiáját (például az ukrán-magyar alapszerződés, a délszláv háború, az uniós csatlakozás, Románia és a többi utódállam csatlakozása, vagy akár a mostani ukrajnai helyzet). Miközben a hősök gondolkodás nélkül az életüket áldozták, addig a magyar politikai elit „folyamatos árulást és undorító megfelelési kényszert tanúsított, és semmi áldozatkészséget nem mutatott a történelmi pillanatokban” – mutatta be a felháborító valóságot.
„Szijjártó Péter többet törődik háza négyzetcentimétereivel, mint hazánk négyzetkilométereivel” – fogalmazott, majd rámutatott, hogy többek közt ott tartunk ma, hogy „külföldről agyonpénzelt jogvédő szervezetek többet törődnek idős embereket agyonverő, gyilkos bűnelkövetők jogaival, mint Európa legnagyobb kisebbségének, a magyarok jogaiéval”, vagy éppen Trianon gyásznapján a veszprémi Lovas László Gimnáziumban holokauszt-megemlékezést tartanak.
A sok felháborító tény mellett felidézte azt a lélekemelő pillanatot is, amikor „egy maréknyi fiatal az esti órákban odament a Hősök terére, és mécsesekből kirakta igaz hazánk körvonalát, benne egy mondattal: hiszünk Magyarország feltámadásában”.
Miért a hit a legfontosabb? – tette fel a kérdést, majd válaszként felidézte, hogy mindig voltak, akik hittel felálltak, például: „1992-ben a MIÉP, a délszláv háború során Toroczkai Lászlóék, a románok feltétel nélküli uniós csatlakozásánál Novák Előd”. A hittel képesek vagyunk változtatni, hangsúlyozta, majd megjegyezte, hogy 2003-ban is csak egy maréknyian hittek egy mozgalomban, és most mégis hol tart.
„Vármegyés barátaimtól tanultam meg, hogy nem gyászolni kell Trianont, nem, hinni kell abban, hogy rendbe tudjuk tenni az okozott károkat. Az ilyen hitnek, az ilyen felfogásnak a legfontosabbnak kell lennie, ezért minden nap mondjuk ki, hogy hiszünk Magyarország feltámadásában! Mert a hit erő, mert aki hisz, győzött!” – zárta beszédét a Magyar Hiszekegy soraival.
Geopolitikai változások küszöbén
A román nagykövetség elé érkező, időközben a sötétedésben több száz fáklyát gyújtó és a „Székelyföld nem Románia!” rigmust skandáló tömeget egy székely ruhába öltözött székely leány köszöntötte, aki egyben felkonferálta Zagyva György Gyulát. A HVIM társelnöke rámutatott, hogy az elmúlt 25 évben nemcsak a környező trianoni utódállamok nehezítették meg a határon túli magyarok életét, hanem a magyar kormányok is, amelyek elérték, hogy „sok honfitársunk lerománozza az erdélyi magyarokat”. Hozzátette, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően ebből egyre kevesebb van, valamint a Fidesz-kormány sem foglalta volna törvénybe a trianoni emléknapot, ha a „nemzeti radikális szervezetek és a nemzeti radikális párt, a Jobbik nem kényszeríti ki”.
Ezután azokról a geopolitikai változásokról beszélt, amelyek azt mutatják, hogy az elkövetkező években, évtizedekben súlyos változásoknak lehetünk tanúi, és akár még a trianoni határok is megváltozhatnak. „Ez most már nem álom, és az sem lesz álom valószínűleg, hogy megvalósulhat a közeljövőben az autonómia Székelyföldön” – mutatott rá.
„Ami most fogok mondani, amiatt lehet, hogy megint kitiltanak Romániából” – kezdte zárómondatait, majd hozzátette, hogy meglepő eseményeknek lehetünk majd hamarosan tanúi, miszerint „nemcsak Magyarországot lehet feldarabolni, hanem Romániát is”.
Szövetség
A hangos éljenzés után a felvonulók az utolsó állomáshoz indultak, a szlovák nagykövetséghez, ahol Dobay Gergely lépett a mikrofonhoz. A felvidéki vármegyés számvetést tartott arról, hogy évről évre halad-e előrébb a felvidéki autonómia, önrendelkezés ügye. „Nem egy hálás feladat ez, mert ritkán érzem azt, hogy valamit haladunk előre” – mutatott rá, majd kifejtette, hogy a remények szerint megvalósuló székely autonómia viszonylatában a felvidéki magyarok nagyon messze vannak attól a mentalitástól, amit a székelyek képviselnek.
Elmondta, hogy a politikai pártokra már nem várnak, saját kezükbe vették a sorsuk kovácsolását, amelynek egyik lépcsőfoka volt a felvidéki zászló megalkotása. Ennek fontossága szerinte abban rejlik, hogy egy szimbólum alatt végre újra egyesíthessék a felvidéki magyarságot.
A folytatásban arról a felemelő érzésről beszélt, amit akkor érzett, amikor egy héttel ezelőtt lengyel testvérszervezetekkel közösen emlékeztek meg a jelenleg Lengyelországhoz tartozó, de korábban a Magyar Királyság részét képező Nedecváron a trianoni békediktátumra.
Zárásként kiemelte annak a fontosságát, hogy megkeressük azokat a nemzeteket, akik képesek velünk együttműködni. Rámutatott, hogy a HVIM az elmúlt években ezt fontosnak tartotta, és ennek fényében alakultak ki a mozgalom horvát és lengyel kapcsolatai.
A felszólalása után két székesfehérvári vármegyés fiatal adta elő kecskedudával és énekszóval a Boldogasszony Anyánkat. Ezután egyikük sorolni kezdte hangosan az elszakított területeket, a felvonulók pedig teli torokból kiáltották válaszként, hogy „magyar”. A rendezvény egy látványos látványelemmel zárult, mely az alábbi galériánkban megtekinthető.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
