Közelednek az álláspontos a szíriai válsággal kapcsolatban

Ahogyan növekszik az esélye egy nem kívánt ütközésnek orosz és amerikai vadászgépek között a szíriai légtérben, Washington és Moszkva arra törekszik, hogy egyetértésre jussanak a helyi beavatkozásokról az arab országban.

A CNN, szerdán egy meg nem nevezett forrást idézve azt a hírt közölte, hogy mind Moszkva mind Washington egyetértésre jutott a technikai szempontokat illetően, és miképp tudja mindkét fél biztosítani repülő pilótáiknak épségét a szíriai légtérben.

A meg nem nevezett forrás szerint azért még vannak részletek az egyezmény tartalmával kapcsolatban, amiket még ki kell dolgozni.

Korábban szerdán, amerikai és orosz védelmi tisztek a harmadik videó konferenciájukat tartották, amiben azokat a problémákat tárgyalták, amik azóta merültek fel, hogy az orosz légierő megkezdte a Iszlám Állam takfirista terrorszervezet bombázását.

Az USA úgyszintén folytat légitámadásokat Szíriában az ISIS bázisai ellen.

Steve Warren az amerikai hadierő szóvivője szerint a múlt héten két orosz és két amerikai vadászgép lépett be ugyanabba a szíriai légtérbe, ahol csak pár kilométernyire kerültek egymástól.

Hírdetés

Az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint szombaton az orosz gép pár kilométerre került az amerikaitól, de nem megfélemlítés, hanem azonosítás szempontjából.

„Nem az első eset ez”, közölte az orosz fél. A mi pilótáink elég gyakran készítenek vizuális felvételt a légtérben található repülőkről és nem mindig amerikaiakat, de rendszeresen észlelnek pilóta nélküli légi járműveket is.

 A beszédében azt is elmondta, hogy reméli az amerikaiak és az oroszok meg tudnak állapodni abban, hogyan tudnának megelőzni egy atrocitást.

Putyin szerint a katonai együttműködésnek túl kellene haladnia a mostani technikai tárgyalásokon, amik a légtérben való ütközések megelőzésére irányulnak.

Oroszország azután kezdte el a szíriai légitámadásokat miután figyelmeztette Washingtont, hogy hagyják el Szíria légterét. A Pentagon ennek ellenére azzal vádolja Moszkvát, hogy a mérsékelt ellenzék állásait támadja az ISIS helyett.

Washington szerint Oroszország arra törekszik, hogy Bashar Al-Assad hatalmát erősítse ezért a mérsékeltnek mondott ellenzéket valójában a Nuszra Front és az Iszlám Állam szövetségesét is támadja.

Orientalista.hu – L. Gyula


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »