Közel tízezren vettek részt a nyitott ajtók napján a Pozsonyi Elnöki Palotában

Közel tízezren vettek részt a nyitott ajtók napján a Pozsonyi Elnöki Palotában

Nagy érdeklődés mellett zajlott a mai nyitott ajtók napja Pozsonyban az Elnöki Palotájában és a parlament épületében. A rendezvényre közel 10 ezer érdeklődő érkezett, ami az eddigi évekhez képest az egyik legmagasabb látogatottságát jelenti.

A palota ünnepélyes megnyitását Peter Pellegrini köztársasági elnök tartotta, aki a díszőrség sorfala előtt fogadta a vendégeket, majd személyesen is találkozott a látogatókkal. A résztvevők egész nap betekinthettek az államfő hivatalos rezidenciájának reprezentatív termeibe, és változatos kísérőprogramokon vehettek részt.

A Barna szalonban a látogatók megtekinthették az 1992-es szlovák alkotmány eredeti példányát, az állami pecsétet, valamint a Csehország által odaítélt legmagasabb állami kitüntetést, a Fehér Oroszlán Rend I. osztályát, amelyet Petr Pavel cseh elnök posztumusz adományozott Milan Rastislav Štefánik tábornoknak. A Zöld szalonban a hivatalos delegációk tárgyalásainak környezetét mutatták be, míg az érdeklődők Nagyteremben a köztársasági elnök pulpitusánál készíthettek fényképet.

A palota aranyterme a hagyományos újévi elnöki ebédek hangulatát idézte, és kiállításra kerültek Peter Pellegrini hivatalos útjai során kapott protokollajándékai is.

A palota előtti és a hátsó udvaron színes családi programok zajlottak. A Szlovák Olimpiai és Sportbizottság sportjátékokat, ügyességi feladatokat és kézműves foglalkozásokat kínált a gyerekeknek, ahol olimpikonok – Matej Tóth, Erik Vlček és Tomi Kid Kovács – is részt vettek autogram-osztáson. A látogatók emellett interaktív kvízeken, tudományos bemutatókon, katonai és rendőrségi bemutatókon is részt vehettek.

A nap folyamán a díszőrség minden órában tartott látványos váltásbemutatót, a posta pedig egyedi Pellegrini-bélyeget árusított.

Hírdetés

Az elnöki hivatal közleményében köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a programon, és hangsúlyozta: a rendezvény célja az volt, hogy a polgárok közelebb kerülhessenek az államfő hivatalához és a demokratikus intézmények működéséhez.

További képek:

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »