“Közel-Keleti” csőcselék… – csak azért, hogy világos legyen a helyzet

A liberalista szélhámos, és nemzetellenes (magyarellenes) propaganda hazug és néphülyítő média-megnyilvánulásával szemben azért nem árt, ha bemutatjuk a valóságot. (lejjebb)

Ilyen állapotok várnak majd ránk, ha a mocskot nem takarítjuk ki az országból. Fel lehet háborodni a jelzős szerkezeteken, azonban a mocsok akkor is mocsok. A kormány pedig nagy bajban van. Igazából a fenébe kívánja ezeket a betolakodókat, akik illegálisan és az alapvető emberi, kulturális formációkat sutba dobva nyilvánulnak meg Budapest egyik legszebb és éppen a közelmúltban újjáépített terén a Baross téren randalírozva.

A rendőrség a magyarokkal szemben minden esetben határozottan fel tud lépni, mert ugye az politikai kérdés (márhogy belpolitikai). Gondoljunk csak a kilakoltatások alkalmával betöltött erőszakos szerepére vagy éppen most a jobbikosok elleni, szintén erőszakos lépésre, mely nyomán erőszakkal távolították el a Verseny utcai Novák piac területéről őket, merthogy Tarlósék azt találták ki tranzit zónának a csürhe számára. A valódi, nemzetünktől teljesen idegen zavarkeltőkkel szemben viszont olyan ez a “rendvédelmi” szerv, mint a lágy szívű kántor. Nehogy aztán valamelyik eu-s jogszabályt megsértsük, meg aztán ott vannak az emberi jogok, amelyre tojnak magasról, ha vagyonából kiforgatott, lakásától megfosztott, szemét kilőtt magyarról van szó. Mindenki ossza be a felsorolást pontosan úgy, ahogyan azt kell. Csak a hülye nem érti.

Hírdetés

Hát kérem, ez a vég kezdete a nemzet számára. Az idő fogytán, az áradat csak szakad ránk, hamarosan itt a tél, ezek az arabus-muszlim ösztönlények a hideg beköszöntével még nagyobb zavart fognak okozni. Ha nem lesz rend, nagy baj lesz. Itt kevés az ejnye-bejnye, kemény és határozott, radikális fellépéssel lehet majd csak rendet tenni. Mert ezek a lények csak abból értenek, azt szokták meg. Aki nem hiszi, járjon utána…

Az alábbi felvételek 2015. szeptember 2-án készültek Budapesten a Baross téren és annak környékén.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Hírek, Publicisztika, Valóság, Videó


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »