Közel ezer gyerek van életveszélyben a szíriai kurdok börtönében

Közel ezer gyerek van életveszélyben a szíriai kurdok börtönében

Egyre nagyobb a félelem Szíriában, miután az Iszlám Állam folytatja a harcokat a kurdokkal, a fegyveresek attól sem riadnak vissza, hogy élő pajzsként használják a gyermekeket – adta hírül a Liner.hu.

Egyre nagyobb az aggodalom aziránt a több száz gyerek iránt, akik az Iszlám Állam által elfoglalt szíriai börtönben vannak, miközben egy hete folynak az összecsapások az Iszlám Állam és a kurdok között.

Mintegy 850 gyermek került kereszttűzbe, miközben a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) amerikai csapatok támogatásával megpróbálják megrohamozni a Haszaka városban lévő börtönt, miután azt múlt csütörtökön a fegyveresek elfoglalták, több tucat halottat hagyva maga után.

Juliette Touma, az Unicef közel-keleti és észak-afrikai regionális érdekvédelmi és kommunikációs vezetője elmondta, hogy „minden nap számít, még elképzelni is nagyon nehéz, milyen borzalmaknak lehetnek ezek a gyerekek szemtanúi”, majd hozzátette, hogy „a gyerekek élete közvetlen veszélyben van” – írja a South China Morning Post.

Az SDF szerint a halálos áldozatok között van mintegy 200 rab és 27 harcos, miközben több mint 550 fegyveres inkább megadta magát. Az Unicef nem tudja, hogy gyermekek is vannak-e az áldozatok között, de az ENSZ gyermekjogi szervezete szerint a harcoknak azonnal véget kell vetni, hogy a 850 kiskorú biztonságban legyen.

Hírdetés

A gyerekeket az Egyesült Államok által támogatott hadjáratok során fogták el, amelyek 2019-ben végül kiszorították az ISIS-t az utolsó szíriai területekről. A harcok miatt több mint 45 ezer civil, főként nők és gyermekek kényszerültek arra, hogy elmeneküljenek otthonukból a börtönhöz közeli körzetekből.

Letta Tayler, a Human Rights Watch társult válság- és konfliktusigazgatója elmondta, hogy meg nem erősített értesülései szerint az SDF mentősök másokkal együtt sebesült gyerekeket is kezeltek a fogolykomplexum nemrég visszafoglalt részein.

Elmondta, hogy egy jól értesült forrástól úgy tudja, hogy a fegyveresek a börtön különböző részeire költöztették a fiúkat, és már nem egy kiskorúaknak fenntartott területen vannak elkülönítve, „ami megnehezíti a mentési és visszafoglalási erőfeszítéseket”.

A kurd tisztviselők elmondták, hogy a fegyveresek emberi pajzsként használták a kiskorúakat, ez pedig szintén nehezíti a visszafoglalást. A Human Rights Watch és más jogvédő csoportok már régóta bírálják a kurd vezetésű erőket, amelyek Északkelet-Szíriában nagy területeket ellenőriznek, amiért gyerekeket tartanak fogva túlzsúfolt, rögtönzött börtönökben, embertelen körülmények között.

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »